2016. december 24., szombat

Epilógus * Distance

Hiii,
Okay, well, epilógus. Wow, igazából nagyon tetszik ahogy megírtam így remélem, hogy nektek is fele annyira tetszik majd. :D Ezennel nem tervezek utószót írni mert legyünk őszinték, senkit nem érdekel nagyon szóval feleslegesnek vélem. :D Majd mikor végleg befejezem az írást bloggeren írok egy utószó féleséget. ;) Ezennel is szeretném megköszönni a sok-sok kedves szót és támogatást mellyel ezt a történetet, karaktereket no meg engem árasztottatok el! Egy rész alatt sem maradt el a válaszom, szóval ha gondoljátok és esetleg nem néztetek vissza, biztos, hogy megfogjátok találni a kérdéseitekre a választ. ^^ 46 feliratkozóval és 86, 000+ oldalmegtekintéssel bezárni egy blogot igazán jó érzés, hiszen fogalmam nem volt, hogy sikerül majd ennyire belibbennie a sztorinak but nagyon-nagyon örülök, hogy így történt és mindörökké hálás leszek, amiért láttatok valamit a történetben, ami megfogott és itt tartott. :D Omg, nem tudom mi mást mondhatnék, mielőtt elkezdem reklámozni a másik történetem lmao. Actually, szerintem ez minden. :D So. Többségnek már nem lesz újdonság, but Quinnen (I Found A Girl) már fent az első rész, így ha még nem csekkoltátok hogy mi a fene folyik ott, akkor itt az ideje. ;) However, szeretnék még egyszer utoljára, nos ami Hestellt illeti, jó olvasást kívánni és ne felejtsetek el magatok után egy apró kis kommentet hagyni! ♥xx
P.S.: Mielőtt elfelejtem, a történetet elkezdtem angolul is fordítani, szóval ha szeretnétek, itt nyomon követhetitek. Egy picit másabb lesz, mint a magyar változat, de ezt elmagyaráztam a csoportban, so ott olvashattok róla meg minden. :3 

ESTELLE LENNOX

Egy összetört kislányból sikerült egy magabiztos nővé válnom az évek alatt és ez a változás segített abban, hogy olyan dolgokat érjek el az életben, amiket talán sosem sikerült volna nélküle. Az unokabátyámmal az oldalamon, egy tucatnyi helyen jártam, életre szóló barátságokat kötöttem illetve biztosítottam magamnak egy olyan munkahelyet, ahova szívesen megyek dolgozni. Ennél többet nem is kérhettem volna. Legalábbis ez volt a gondolkodásmódon mielőtt találkoztam volna a vőlegényemmel. Szórakoztató egy történet, ha engem kérdeztek. Legelőször azt hittem, hogy ő volt a pizza futár aztán nem sokkal később már egy angyalhoz hasonlítottam őt. Nem is igazán tudtam, hogy miként sikerült magam mellett tartanom őt a hullámvasút szerű életemmel, na meg hogy miként sikerült belém szeretnie, de nem panaszkodom. Gőzöm sincs, hogy mi lenne velem nélküle. Szóval, amíg ezen a témán vagyunk, sebtében ugyan, de muszáj megemlítenem, hogy a nagy „átalakulásom” alatt, sikerült megismerkednem vele is, Harry Stylesel, és mindennél hálásabb vagyok ezért. Elképzelhető, hogy nélküle nem lennék az az ember aki most vagyok, pedig megígértettem magammal, hogy sosem fogok más emberektől függeni. Noha az is igaz, ha van valaki, akiért mindent megtennél, a történet teljesen megváltozik és egy másik szempontból látja az ember a dolgokat.

Talán éppen ezért nem gondoltam azt, hogy huszonnégy évesen majd abban a házban leszek, melyet a vőlegényemmel osztok meg. Vicces, nem igaz? Estelle Lennox, aki mindig tartja magát a szavához, most éppen ellene ment. Nem akartam összeköltözni egy pasival sem azelőtt, hogy összeházasodnánk, erre itt van Harry Styles és teljesen romba dönti minden elképzelésem. Azonban nem bántam meg, egyszer sem, hiszen tudtam, hogy hozzámegyek majd feleségül és amúgy is túl sokáig kellett tűrnünk a távolságot mely mindig kettészakított minket fizikálisan. Továbbá, ha ez nem lenne elég, én azt sem igazán képzeltem el, hogy ez a házunk Manchesterben lesz majd. Az összes város közül, mely Angliában van, mi pont Manchesterbe kötöttünk ki. Persze okkal történt, leginkább azért, mert London túlságosan forgalmas lett volna illetve miután a vőlegényem befejezte a turnézást a vörös hajú énekessel, rengeteg időt töltöttünk itt. Több hétvégénket is itt töltöttük, így amikor a házválasztásra került sor, Manchester állt a lista legtetején. Harry munkája miatt persze neki többször is fel kellett utaznia Londonba, esetleg Amerikába, ha arról volt szó, de ezzel nem volt gond. Londonban megvettük a házat, melyet Ed ajánlott azon a napon, mikor egyik percről a másikra kellett átutaznunk a világon és végül oly annyira megtetszett mindkettőnknek, hogy nem volt szívünk csak úgy ott hagyni. Amerikában pedig természetesen ott élt Des és Miranda, így Harrynek megint csak volt hol maradnia.

Szóval, azt hiszem, hogy a szerelmi életem eléggé jól fenn maradt még annak ellenére is, hogy voltak olyan pillanatok, mikor jó magam is megkérdőjeleztem, hogy vajon túléli-e a kapcsolatunk ezt a hatalmas távolságot? A leghosszabb ideig nem volt rá válaszom. Mármint, hogy is lehetett volna? Évente egyszer volt esélyünk utazni, hogy láthassuk a másikat így nem volt nagyon sok reményem, de nem adtam fel, és Harry sem. Azonban mára már van egy halálbiztos válaszom. Legalábbis, amint az ajtófélfának dőltem a vállammal és a fejemmel, míg a karjaimat összefontam magam előtt és a nappaliban lévő kanapén ülő vőlegényemet néztem, amint a mellkasán ott feküdt a lassan egy éves kisfiúnkkal, szerettem volna elhinni, hogy megcsináltuk. Szerettem volna elhinni, hogy a kapcsolatunk valóban túlélte azt a 8,520 kilométert mely széttaszított minket, míg Harry Amerikában tengette a napjait én pedig Angliában. Szerettem volna elhinni, hogy megérjük majd az esküvőt és hogy az eljegyzési gyűrű, melyért az első pillanattól kezdve oda és vissza voltam, nem fog egy csettintés alatt eltűnni becsületes helyéről.

Lazán megráztam a fejem miután éreztem, hogy a testemet kirázta a hideg tekintve, hogy az ablak ki volt nyitva a konyhában és onnan befújt a hűvös levegő. Becsuktam az ajtót, mielőtt beljebb léptem volna a nappaliba és megkaparintottam volna Harry figyelmét mindössze két másodpercre. Sóhajtva csüccsentem le mellé, amint arra gondoltam, hogy mennyire eltávolított minket a kisfiú. Mindennél jobban szerettem őt és borzalmasan hálás voltam, amiért ép volt és egészséges, de ugyanakkor rengeteg időt és figyelmet kívánt tőlem és Harrytől is. Mi próbáltuk nem közénk engedni és nem teherként tekinteni rá, azonban be kellett látnom, hogy nem próbálkoztunk eléggé.
- Jól vagy, baby? – szívem repesni kezdett amint az arcomra egy széles mosoly húzódott, a fejemet a vőlegényem vállára hajtottam amint ő megkérdezte, hogy éreztem magam. Jellegzetes illata, mely igazándiból nem változott sokat a régitől, megtöltötte érzékszerveim amint egy mélyet lélegeztem. Arcomat közelebb fúrtam a nyakához amint a jobb kezemet a kisbabám hátára tettem óvatosan és simogatni kezdtem aztán percekkel később válaszoltam csak.
- Voltam már jobban is – jegyeztem meg csendesen – De nem panaszkodom, örülök, hogy ilyen nyugodtan alszik – folytattam tovább, ugyanolyan hangerővel, hogy még véletlen se keltsem fel a szőke hajú, zöldes-barnás szemű kis szörnyetegemet. Nem lepett meg, hogy szőke haja volt, hiszen az apjával is ez volt a helyzet mikor kicsi volt és őszintén, a szemei elkápráztattak. A legeslegszebb kombinációja volt a zöldnek és a barnának, aminek nagyon örültem, noha azt sem bántam volna, ha mély-tengerkék maradt volna, mint mikor megszületett.
- Megfogod egy picit? – tett fel egy újabb kérdést mire azonnal cselekedni kezdtem. A mai napon még nem is volt a kezemben a kicsi, pedig már lassan tizenkettő volt így szívesen emeltem a karjaimba Harry tökéletes mását. Vagyis, az én szemeimben egy kicsi Harry volt, azonban ő úgy gondolta, hogy rám jobban hasonlított. Emlékszem, egyszer ezen is annyit rágódtunk, hogy a végén komolyan összevesztünk rajta, de persze ez is csak azért volt, mert mindketten stresszesek voltunk. Amint a pici a kezemben volt, szinte rám tekeredett és ezen elmosolyodtam – Ülj az ölembe – mondta Harry miután felállt és sétált egy kicsit majd visszahelyezkedett a kanapéra egy sokkal kényelmesebbnek tűnő pozícióba.
Oldalasan foglaltam helyet az ölében mire ő körém fonta az egyik karját, a másikat pedig a másik oldalról fonta körém így az az ölemben volt, a kicsi lábánál. Kényelmesen neki dőltem mire ő a vállamra támasztotta az állát és közelebb férkőzött hozzám.
- Fáradt vagy? – kérdeztem percekkel később mikor éreztem, hogy elbicsaklott a feje és nem tartott olyan biztosan a kezei között, mint eleinte. Választ sajnos nem kaptam így muszáj volt egy kicsit elmozdulnom tőle, hogy ráláthassak, míg kisfiúnkat biztonságosan a kanapéra fektettem. Egy halk „aw” csúszott ki a számon mikor megláttam Harryt, az ajkai csücsörítve voltak, míg a szemei lehunyva és valószínűleg félig már mély álomban volt – Haz, baby, kelj fel – mondtam amint a jobb tenyerem az arcára helyeztem és a hüvelykujjammal simogatni kezdtem puha bőrét. Nem akartam, hogy ilyen pózban aludjon, mert egyáltalán nem lett volna kényelmes – Babu, menjünk az ágyba – motyogtam miután egy puszit nyomtam az arcára és közelebb hajoltam a füléhez.
- Mi… minden rendben? Aiden, hol van Aiden? – hangja riadtságot és zavartságot tükrözött amint hirtelen felébredt és ezen halkan elkuncogtam magam. A kezem lecsúszott a nyakára mialatt ő felriadt így könnyedén a tarkójára tudtam vezetni, hogy megsimogassam azt annak érdekében, hogy megnyugodjon egy kicsit.
- Minden rendben, ne aggódj – mosolyogtam rá amint előrébb hajoltam és megpusziltam a homlokát melyről a ráncok azon nyomban elillantak – Csak elszundítottál és nem akarom, hogy kényelmetlenül aludj. Menjünk az ágyba, hm?
- Alszol velem? Hozzád akarok bújni – dörmögte amint szorosabban ölelt magához.
- Igen – válaszoltam rögvest és egy újabb puszit hintettem a hajára mely újonnan olyan rövid volt, mint mikor Eddel turnézott. Visszatérve az alvásra, tudtam, hogy én nem fogok sokat aludni, hiszen valakinek a kicsire is kellett vigyáznia, főleg hogy az elmúlt pár napban igazán fájlalta a hasát. Azonban mivel Harry volt fent egész éjszaka, rajtam volt a sor, hogy készenlétben legyek, hiába nem sikerült bepótolnom az elmaradt pihenésem. A vőlegényemnek jobban kellett, tekintve hogy a lépcsőn felfele menet nem csak a kicsit kellett megtartanom, hanem őt is.  


Amint felértünk a szobánkba, Aident befektettem a kiságyba, melyet áthoztunk az övéből, hogy mindenképpen felügyelet alatt legyen. Miután betakartam őt és visszafordultam a hatalmas ágyhoz, melyre valószínűleg nem is lett volna szükségünk, azonban Harry rábeszélt ennek megvevésére, láttam amint ő már a takaró alatt feküdt. Mosolyogva, megindultam az ő oldalára, hiszen valahogy mindig a másiknak szánt oldalán aludtunk, felhajtottam a takarót aztán mellékúsztam és magamra tettem a paplant. Kuncogva figyeltem amint a vőlegényem a mellkasomhoz kuporodott, a lábait az enyémek közé fúrta és a jobb kezét a fenekemen pihentette lazán. Amint ki és belélegzett, meleg lehelete a mellkasomat nyaldosta tekintve hogy a felső, amit viseltem, nagy nyakkal rendelkezett.
- Szeretlek – vallotta be oly annyira csendesen, hogyha nem figyeltem volna rá, valószínűleg nem hallottam volna, meg amit mondott.
- Én is szeretlek – mondtam ugyanolyan halkan, szemeimet lehunyva, míg a kezemet a hajába szántottam és finoman masszírozni kezdtem a fejét.
- Tudod mielőtt Aiden megszületett és azt mondtad, hogy nem akarsz több gyereket, mert a fájdalom kibírhatatlan volt. Akkor komolyan beszéltél?
- Hát, míg vajúdtam vele, addig valóban nagyon fájt, de amint megszületett már nem is emlékeztem rá – magyaráztam lassan, hogy megértse. Tudtam, hogy mikor fáradt, nem igazán figyel, hiszen félig alszik, és félig ébren van – De azt, hogy nem szeretnék több babát, nem gondoltam komolyan. Majd még jó lenne talán egy.
- Szóval benne lennél abba, hogy adsz nekem még egy kisbabát? – húzódott el a mellkasomtól amint a száját elhagyta a kérdés. Szemeivel hunyorítva nézett fel rám, telt ajkai egy picit el voltak nyílva és borostás arca láttán csak az járt a fejemben, hogy mennyire hihetetlenül helyes is volt.
- Ha szeretnél még, akkor igen – mosolyogtam rá, amit szinte azonnal viszonzott is. Száját az enyém ellen nyomta egy apró csókban amint feljebb tolta magát fekvőhelyzetből én pedig fél kézzel átöleltem a nyakát.
- Mindig is tudtam, hogy csodálatos vagy és semmit nem változtál – motyogta az ajkaimra miután elhúzódott annyira, hogy beszélni tudjon – Nos, talán csak még csodálatosabb lettél.
- Remélem, tudod, hogy nem most állunk neki a második baba projektnek – nevettem el magam amint zöld szemeibe néztem melyeket hosszú szempillái kereteztek.
- Oh – jegyezte meg halkan én pedig elkuncogtam magam. Tehetetlen arckifejezése igazán szórakoztató volt.
- Baby, Aiden még nincs is egy éves…
- Még két hét és egy éves lesz – szólt közbe, mire megforgattam a szemeim persze nem voltam bosszantott. Ami azt illeti, roppant édes volt és nagyon is illett hozzá az apa szerep.
- Oké, mindegy, akkor sem szeretnék még egy kisbabát. Talán majd mikor Aiden betölti a hármat?
- Pft, tök mindegy – forgatta meg a szemeit ezúttal ő amint oly’ biztos volt abban, hogy előbb beadom a derekam – Ha rajtam múlna, már jövő héten csinálhatnád a terhességi tesztet.
- Még jó, hogy nem rajtad múlik akkor, nem igaz? – incselkedtem vele amint megpusziltam az orrát – Na, aludjunk, amíg lehet. Elmondhatatlanul szeretem azt a kis szörnyeteget, de borzalmasan kifáraszt szóval…
- Én is ki tudlak fárasztani – illetett meg egy pimasz megjegyzéssel.
- Az előbb még nagyon fáradt voltál, nem? – nevettem el magam amint lenyomtam a matracra, a lábamat átdobtam a derekán és a fejemet a mellkasára hajtottam. A bal kezemet a nyakára helyeztem aztán végül meggondoltam magam és rámásztam a hasára így az enyém az övének nyomódott. Arcommal közelebb bújtam a nyakához aztán nyomtam egy puszit a bőrére.
- Felőlem így is aludhatunk – jegyezte meg amint a tenyereivel megint rámarkolt a fenekemre aztán ott is tartotta őket. Vigyorogva konstatáltam, hogy már pedig nem fogja elvenni onnan őket így csak hagytam, hogy nyerjen. Amíg kettesben voltunk, nem bántam.


Percekkel később már csendesség uralta a szobát hiszen mindkét srácom mély álomban volt. Az egyik alattam a másik pedig az ágyában. Talán sokszor hangoztattam, hogy fáradt vagyok, és hogy szükségem van az alvásra, de az olyan pillanatokban, mikor volt esélyem végig gondolni, hogy mennyi mindent sikerült elérnem az életben, tudtam, hogy a kevés alvás még is csak megérte. A sok veszekedés is, melyen keresztül kellett mennem a szüleimmel és az unokabátyámmal, akivel végül kibékültem azután a nap után, hogy összevesztünk telefonon keresztül. Perrievel is minden rendben volt köztünk. Harrynek akkor is igaza volt, hiszen azt mondta, gyerekes viselkedés lett volna, ha nem beszéltem volna velük hosszabb ideig és mivel nem akartam csalódást okozni, összeszedtem magam és eldobtam minden becsületemet, míg bocsánatot kértem tőlük. Legjobb barátnőm vörös szemekkel, krokodilkönnyekkel az arcán esedezett azért, hogy én bocsássak meg neki, mert nem osztotta meg velem a történteket, ami miatt nagyon rosszul éreztem magam. Aznap este már Londonban voltunk, hiszen a turné amúgy is ott folytatódott.

Szóval, azóta minden jól megy. Ami egy picit megrémiszt, mert mi van, ha valami szörnyűséges dolog következik ezután? Minden olyan szépen és nyugodtan történt. Ezt hívják a vihar előtti csendnek. Azonban nagyon bízom abban, hogy a házunk alapzata elég erős ahhoz, hogy kibírja, ezt a bizonyos vihart mely talán úton van, talán nem. 


THE END 

2016. december 17., szombat

Chapter 85. * Csalódott vagyok

Hiii,
Damn, utolsó rész, what the hell. :D Alig hiszem el but omg nagyon izgatott vagyok, hogy vége legyen ennek a sztorinak, hiszen így esélyem van csak másra koncentrálnom. Mint például Quinnre, ahova csütörtökön felkerült a prológus, holnap meg jön az első rész! A reakció elég jó volt eddig, szóval remélem, hogy továbbá is így lesz! Nem szeretnék sokat dumálni, mert valószínűleg mindenki a részre vár úgy hogy jó olvasást. :D X

HARRY STYLES

Months later
Öt turné állomást már ki lehetett pipálni a listán, melyekből kettő Ázsiában, azaz Japánban volt a másik három pedig Európában, azon belül Belgiumban és Angliában. A barátnőm persze mindkét angliai koncerten megjelent és támogatott, mint mindig, mindenben. Oh, várjunk csak. Barátnőt mondtam? Menyasszonyt akartam. Ezen elvigyorodtam. Már csak a gondolatán is, de így volt. A mai napig alig akartam elhinni, hogy lassan már négy hónapja letérdeltem elé a családja szemei előtt és megkértem, hogy jöjjön hozzám feleségül. És ha ez még nem is elég arra, hogy akárkit is lenyűgözzön, akkor az, hogy ő igent mondott, remélem segíteni fog abban, hogy ez megtörténjen. A legszerencsésebb embernek tartottam magam az egész földkerekségen, mert Estelle Lennox igent mondott. Nekem. Harry Stylesnek. A srácnak, akinek minden a segge alá volt téve, de helyes neveltetés kapott szóval volt esélye egy olyan nőt találnia, mint Estelle. Oh, ember, mikor elújságoltam apunak, hogy igent mondott, lehet, hogy büszkébb volt rám, mint mikor megkaptam a diplomámat. Mikor anyu és Gemma feljött Londonba pár nappal azután, hogy megtörtént az eljegyzés, ő kis híján elsírta magát, a nővérem meg jó, hogy nem csente el a gyűrűt Stellától. Teljesen oda volt érte, bár anyu is megjegyezte, hogy gyönyörű darab volt és tökéletesen illett a menyasszonyomhoz. Te jó ég. Mire megszokom, hogy Stella már nem csak a barátnőm, hanem annál sokkal több, lehet, hogy már a feleségem lesz. És ahhoz meg még több idő kell majd, hogy hozzászokjak. Egyszerűen csak képtelen voltam feldolgozni, hogy ennyi időn keresztül sikerült magam mellett tartanom és boldoggá tennem őt.

A gondolataimban merengés után a kezemben lévő papírra szegeztem a tekintetem melyen a turné következő lábának megállói voltak. Észak Amerika. Az első koncert Seattleben lesz aztán utána Kanadában lesz egy, Vancouverben és jövünk vissza Amerikába. Gyorsan összeszámolva őket, összesen tizenhét show lesz Amerikában és kettő Kanadában. Utána meg Európa jön, de előbb ezt a részt kell letudnunk.  Lassan egy hete jöttünk Amerikába, szóval egy ideje már nem láttam Stellát, noha nem mintha sok időm lett volna, ha velem lett volna. Úgy éreztem, hogy különösen jól kell teljesítenem a turnénak azon a részén, ahol nem Angliában fogunk koncertezni és nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Így hát ebből következtetőleg, éjjel-nappal a stadionokban voltam a személyzet többi tagjával és csak próbáltam. Egyetlen egyszer sem szerettem volna, ha Ednek szégyenkeznie kellene előttem, elvégre attól, mert együtt dolgozunk, ugyanúgy a példaképem maradt. Meg hát valószínűleg nekem sem jött volna jól a rossz sajtó.

Ebéd után visszamentünk a hotelbe, hiszen ma este volt a show Seattleben. Egy picit izgultam, hiszen egy hét eltelt úgy, hogy nem énekeltem emberek előtt. Sóhajtva dőltem végig az ágyamon, szinte beleolvadtam a puha matracba, míg azt kívántam, hogy Stella bár csak velem lenne. Így mikor kopogtak az ajtón én meg nagy nehezen kinyitottam és szembe találtam magam az én gyönyörűséges menyasszonyommal, nem tudtam hirtelen, hogy kinek köszönjem meg, hogy végre ott volt. Úgy tűnt, hogy valaki igen is a kedvemben akart járni, vagy csupán csak a gondolataimat tudta olvasni és teljesítette az egyik kívánságom. Mikor észbe kaptam, Stella már a karjaim között pihent, az arcát a mellkasomon pihentette. Hallottam, amint kuncogott, gondolom azért, mert tényleg csak percekkel később esett le, hogy valóban ott volt.
- Na, jó meglepetés volt? – kérdezte nevetve amint eltávolodott tőlem. Mindkét kezével megfogta az enyémeket és összekulcsolta az ujjainkat. Amint messzebb állt tőlem, a kinyújtott karjaink tökéletesen elfértek közöttünk. Még a szavait sem sikerült megemésztenem, mikor hagytam, hogy a szemeim feligyák csinosságát. Nem volt kirittyentve, ami azt hiszem érthető, hiszen repült. De számomra még melegítőben is kurva jól nézett ki. Buggyos melegítőnadrág, testre simuló fehér has póló, meg a kardigán, ami a nadrágjához volt. Teljesen levett a lábamról, még ennyi idő után is. Oké, nem tudom, miről beszélek, idén lesz három éve, hogy ismerjük egymást, és hogy együtt is vagyunk.
- Nagyon örülök, hogy itt vagy – vigyorodtam el szélesen. Kezeit a vállamra helyeztem miután közelebb húztam őt magamhoz, átöleltem a derekát és az arcommal a nyakához bújtam.
- Csak nem hiányoztam? – kérdezte kuncogva mire csak hümmögtem. Mikor ujjaival a hajamba szántott, mely közel sem volt már olyan hosszú, mint mikor utoljára találkoztunk, egy elégedett sóhaj hagyta el a számat. Nagyon is jól esett a gesztus és egész nap képes lettem volna elviselni, ahogy játszik a hajammal – Wow, baby, a hajad – húzódott el tőlem mire csak vigyorogva néztem rá.
- Meglepetés – vontam vállat lazán aztán én is átfuttattam az ujjaimat a hajamon – Milyen?
- Észre sem vettem, hogy ilyen rövid, te jó ég – kuncogott totál meglepetten, míg én csak vigyorogva néztem őt – Nagyon jól áll. Több mint „jól áll”. Ki gondolta volna, hogy Harry Styles minden frizurát képes a magáévá tenni?
- Passz, de roppant izgatott vagyok a ma este miatt. Olyan, mintha évek teltek volna el azóta, hogy utoljára a színpadon voltam – meséltem miközben ő közelebb lépett hozzám, a karjait a nyakam köré fonta és az ajkait az enyémek ellen nyomta. Felsóhajtottam a csók lágysága miatt, az arcomra egy széles mosoly kerekedett.
- Mhm, Haz – motyogta mikor az ajkaink elváltak tekintve, hogy nem bírtam visszafogni a vigyorom. Nyomtam egy puszit az orrára aztán az ágy felé kezdtem őt húzni a kezénél fogva, míg a cuccát a kis szekrény előtt hagytuk.
Kuncogva ült az ölembe mikor az ágyhoz értünk, kezei megint utat találtak a nyakamhoz és újra megcsókolt. Alsó ajkába haraptam amint ő teljesen velem szembe ült, a lábait a derekam köré tekerte és az ujjai a hajamba szántottak. Kezeim rátapadtak helyes kis fenekére és belemarkoltam finoman mire Stella felsóhajtott és puha ajkaival egyre lejjebb csókolt, míg nem elért a nyakamhoz.
- Baby – mondtam halkan amint csak hagytam, hogy csókjaival kényeztessen. Egy önelégült mosoly húzódott a számra mikor visszalökött az ágyon így elterültem ő pedig a mellkasomra támaszkodott a tenyereivel.
- Hiányoztál – suttogta. Puszikkal lepte el az államat, az állkapcsomat majd megint a nyakamhoz közelített – Szeretlek. Mármint, nagyon-nagyon.
- Én is szeretlek és nekem szerintem jobban hiányoztál – incselkedtem vele amint hagytam, hogy fölöttem támaszkodjon. Kuncogva hajolt lejjebb és érintette a homlokát az enyémhez. Elképesztően gyönyörű volt, amint édes mosolya körbeölelte csinos arcát, a tény, hogy nem volt rajta szinte semmi smink számomra még gyönyörűbbé varázsolta őt.
Percekkel később Stella már mellettem feküdt, mindketten az oldalunkon voltunk, a lábaink egybe gabalyodva. Lehunyt szemekkel élveztem amint puha ujjaival cirógatta az arcomat és itt-ott meg is ajándékozott egy-egy puszival. Nagyon hiányzott a mindennapjaimból, a szeretet, amit kaptam tőle kezdett kifogyni a tartalékból, szóval most, hogy itt volt velem, úgy érzem, hogy kezdek megint feltöltődni. A vigyoromat képtelen voltam letörölni az arcomról, a szabad kezét egy pillanatra sem engedtem el. Fülig szerelmes voltam Stellába és akárhányszor arra gondoltam, hogy az ujján ott pihen a gyűrű melyről álmodozott és mely azt jelenti, hogy a menyasszonyom, elképesztően boldoggá tett.
- Olyan gyönyörű vagy – mondtam csak úgy. Kuncogása megint csak boldoggá tett, bár jobban belegondolva, csinálhatott volna akármit, elég lett volna, hogy madarakat fogassanak velem.
- Nem is látsz, szóval maradj csendben – mondta, míg a tenyere az arcomon pihent és a hüvelykujjával simogatta a bőröm – Plusz nem emlékszem, hogy ilyen romantikus lettél volna mikor elköszöntem tőled a repülőtéren.
- Nem kell látnom téged ahhoz, hogy tudjam, te vagy a legszebb nő a világon – folytattam, annak ellenére, hogy mit mondott. Egyáltalán nem érdekelt, hogy nyálas volt vagy, hogy számára kínos volt. Szerelmes voltam belé és ez bizony ilyen dolgokkal járt.
- Tökösödj már meg, héj – csapott finoman az arcomra mire én erőt vettem magamon és fölé gurultam. A feje két oldalán támaszkodtam meg a könyökeimen, a testemmel ráfeküdtem az egyik lábára, míg a másik az enyémek köré tekeredett.
Az arcomat a nyakához dugtam és puszikkal kezdtem el behinteni a bőrét mire ő nevetni kezdett és a tenyereit a fejem hátuljára tette.
- Nagyon boldoggá teszel, és rohadtul szerelmes vagyok beléd és már alig várom, hogy a feleségem legyél és babáink lehessenek és veled aludjak el minden este meg keljek fel minden reggel.
Szemeibe nézve láttam, amint azok megtelnek könnyekkel, ajakira egy ragyogó mosoly húzódott és csak visszahúzott a nyakához amint szorosan átölelt. Nem számított, hogy alig kaptam levegőt a szoros ölelése miatt, mert amint éreztem, hogy milyen gyorsan vert a szíve, elárulta, hogy ő is hasonlóan érzett, mint én. Ha tehettem volna, akkor sem cseréltem volna el azt a pillanatot senkivel, mert végre úgy éreztem, hogy szeretve vagyok, és hogy nem vagyok felesleges. Stella elérte, hogy fontosnak érezzem magam hiába nem szólt egy szót sem. Elvégre, a tettek hangosabbak a szavaknál.


**

Estelle velem maradt. Mármint, azt hittem, hogy csak egy koncertre jött aztán megy is, de nem. Az utolsó show már meg volt Las Vegasban tegnap, ami azt jelentette, hogy a következő koncert majd kilenc nap múlva lesz, Londonban. Hogy addig mit csinálunk, még kérdéses volt. Időben vissza kell utaznunk az is biztos, azonban jó lenne egy-két napot eltölteni itt. Legalábbis így gondoltam mindaddig, míg felkeltem másnap reggel és egy szál bokszerbe megjelentem a kis konyhában mely a hotelszobához tartozott. Hangos beszéd volt az oka ébredésemnek és amint beértem a helységbe, mérges menyasszonyommal találtam szembe magam. Nos, a hátával.
- Nem érdekel, Perrie! Mennyi időd volt elmondani? Oh, várjunk csak, majdnem egy kibaszott éved! Tudod, milyen mérges vagyok most? Te jó ég, nem hiszem el, hogy eltitkoltátok előlem! – kiakadásának oka nem volt tiszta elsőre aztán kezdtem jobban belegondolni a dolgokba. Perrie, eltitkolás, egy év… – Igen, elhiszem, hogy kurva szar volt elveszíteni a babádat, de azt hiszem megérdemeltem volna annyit, hogy elmondod! Ott lehettem volna melletted és Zayn mellett! Borzasztóan csalódott vagyok – és igen. Sejtettem, hogy erről lehetett szó. Te jó ég, mi lesz, ha megtudja, hogy én már tudok róla?
Az alsó ajkamat harapdálva ültem le az egyik székre és vártam, hogy letegye a telefont. Mikor ez megtörtént, nem mondtam semmit. Csendben hallgattam amint letette a telefont a pultra aztán felsóhajtott és mikor ránéztem, láttam amint nekidőlt a pultnak.
- Mekkora idiótának nézek ki? – kérdezte ironikusan – Tényleg ennyire egyszerű hazudni nekem?
- Nézd, nem hazudtak, csak nem mondták el – basszus! Képes lettem volna egy kalapáccsal fejbe verni magam miután a szavak elhagyták a számat. Éppen most árultam el magam és észre sem vettem.
- Tudtál róla? – kérdezte halkan. Túlságosan halkan és mélyen. Az ajkaimat beszívtam amint elpillantottam róla, és ez megint elárult – Hát ez kurva jó – mondta amint erőltetetten elnevette magát – Tudtad, de képtelen voltál elmondani. Jó kis vőlegény vagy, hallod-e – rázta meg a fejét egy szórakozott mosollyal az arcán – Mióta tudod? És őszintén válaszolj, mert kibaszottul ideges vagyok, még akkor is, ha túlreagálom az egészet.
- Mióta megtörtént – mondtam csendesen – Zayn felhívott, miután megtörtént. Akkor volt, mikor te, Pez és Zayn veszekedtetek. Mikor egy ideig nem laktál otthon aztán kijöttél hozzám.
- Te jó ég – suttogta amint megrázta a fejét – El akartad valaha is mondani, vagy úgy szerettél volna tenni, mintha soha nem is tudtál volna róla? Egyáltalán hogy tudtad eltitkolni, mikor láttad, hogy gyanakodtam Zaynre és néha Perriere mert titkolóztak és halogatták ezt az egész beszélgetést velem? 
- Mikor a jachton voltunk a szüleiddel és beszéltél Perrievel. Akkor mondtam, hogy tudtam róla, de nem mondtam el, mert megígértem Zaynnek, hogy kussolok és meghagyom nekik a beszélést.
Aztán faképnél hagyott. Amint a szavak elhagyták a számat, elrohant mellettem, egyenesen a szobába, legalábbis miután becsapta az ajtót maga után, ez volt az egyetlen ötletem. Felsóhajtottam mielőtt felkeltem volna a helyemről aztán a kis hűtő fele igyekeztem és kivettem belőle egy vizes üveget, hogy igyak. Közben azon járt az agyam, hogy vajon mennyi időt adjak Stellának, míg lenyugszik ugyanis minden veszekedésnél más volt az időtartalom, amire szüksége volt.


Egy, talán lassan két óra is eltelt mióta egy magamban ültem a kanapén a tévé előtt. Néha teljesen elfelejtettem, hogy egy hotelban voltam, hiszen a lakosztály olyan nagy volt, mint a lakás, amim Stanfordban volt, míg egyetemre jártam. Basszus, mennyi minden változott mióta lediplomáztam! Kezdésnek volt egy menyasszonyom, akivel egy kicsit összekaptam, de a tudata annak, hogy az ujján még mindig ott volt az ékszer mely ezt fizikálisan is megpecsételte, nem töltött el olyan nagy mennyiségű aggodalommal. Tudtam, hogy emiatt nem szedné le a gyűrűt, vagy ha még is, akkor teljesen félreismertem őt. Aztán a menyasszonyom mellett még volt szerencsém egy turnén is részt venni, ahol én is szerepelek, és olyan dalokat adok elő, melyeket én írtam, de sosem gondoltam, hogy majd valaha is lemezre kerülnek. És voila. Az egyik álmom a sok közül, mely valóra vált. Ed Sheeran is megérdemli a megemlítést, elvégre mindig is ő volt a példaképem, és az, hogy most az ő koncertjeit nyitom majdnem minden este, eszméletlen. Őszintén, még álmodni sem mertem erről.

Igazán megijedtem, amikor Stellát magam előtt találtam, később az ölembe fészkelte magát és az arcát a nyakamba temette, míg a kezeivel körbeölelte a derekam. Megilletődve pakoltam köré a kezeimet mire ő még jobban hozzám bújt később pedig már csak azt észleltem, hogy a nyakamra folynak a könnyei.
- Héj, baby, ne sírj, kérlek – motyogtam a fülébe, míg az arcomat a fejének döntöttem és a jobb tenyeremmel a haját simogattam. Ennél szívfájdítóbb dolog nem is volt a világon.
Igazán megijedtem, amikor Stellát magam előtt találtam, később az ölembe fészkelte magát és az arcát a nyakamba temette, míg a kezeivel körbeölelte a derekam. Megilletődve pakoltam köré a kezeimet mire ő még jobban hozzám bújt később pedig már csak azt észleltem, hogy a nyakamra folynak a könnyei. Szorosabban öleltem magamhoz, mikor megrázkódott a teste, szemeimet lehunytam és a fejemet a nyakához és vállához nyomtam. Apró puszit nyomtam a fedetlen bőrre, közben dülöngélni kezdtünk egy picit és a hátát is folyamatosan simogattam. Tudtam, hogy bármit mondanék, kizárná és csak a saját igazán rágódna, ezért inkább nem szólaltam meg. Azt is tudtam, hogy sokkal jobban fogja érezni magát, amint kisírja a bánatát, szóval hagytam hiába éreztem amint a szívem szépen lassan repedezett.

Kis idő múlva felemelte a fejét a nyakamból, aztán kezeivel megtörölte az arcát és szipogva nézett rám. Hüvelykujjammal végig simítottam nedves arcán, aztán közelebb hajoltam hozzá a fejemmel, majd egy lágy csókot nyomtam ajkaira. Kezeit a hajamba tűntette el, miközben szétnyitotta a száját, ezzel elmélyítve a csókunkat. Száját erősebben nyomta az enyém ellen, én pedig letöröltem egy könnycseppet az orcájáról mely éppen legördülni készült onnan. Nem akartam elengedni, de mindkettőnk levegője fogytában volt, ezért elhúzódtunk egymástól. A csóktól duzzadt ajkaira egy halvány mosoly kúszott, mire én is elmosolyodtam és újra végig simítottam az arcán.
- Jobban érzed magad? – kérdeztem suttogva, miközben fel és le simogattam a hátát.
- Mhm – hümmögött, aztán a mellkasomnak dőlt én pedig felsóhajtottam válasza hallatán.
- Nem vagy éhes? – kérdeztem – Arra gondoltam rendelnék valami édességet, de persze normális ételt is, ha éhes vagy.
- Nem, az édesség jó lesz. Lehetne, palacsinta kérlek? Citromos-cukros meg nutellás – motyogta.
- Persze. Lássuk, ötöt megtudsz-e enni – mondtam apró mosollyal az arcomon.
- Ötöt? Ch – cüccögött – Nyolcat is.
- Legyen már akkor tíz – nagyobbodott a mosolyom vigyorrá – Fejenként. Na, mit szólsz? – pillantottam le rá amint kihívtam.
- Oké – egyezett bele – Szerintem meg sem bírsz enni tízet – mondta mosolyogva.
- Oh, szóval ennyire tartasz? Kösz szépen – biggyesztettem le a számat, mire felkuncogott, aztán felemelte a fejét, a kezei közé fogta az arcomat és megcsókolt. Ezután felállt az ölemből, én pedig a szobában lévő telefonhoz mentem, amivel kapcsolatba tudtam lépni a recepcióval. Miután leadtam a rendelést, meggondoltam magam és kértem mellé még egy egész flakon tejszínhabot is. Mikor megérkezett a finomság, még eperszemeket is kaptunk egy tálban, amitől a menyasszonyom szemei felcsillantak. Felpillantott rám, és amint meglátta, hogy vigyorgok felkötötte a haját és leült a kanapéra. A tálcát középre helyeztem, aztán feltűrtem a pulóverem ujját, míg Estelle megnézte melyik a nutellás és melyik a citromos-cukros tányér.
- Oké, itt vannak a nutellásak – mutatott a bal tányérra.
- Rosszullétig fogjuk magunkat zabálni, már most érzem – nevettem fel, mire csatlakozott hozzám csilingelő nevetésével, mely, mint mindig, most is megmelengette a szívemet. 
- Oké, én készen állok – mondta miközben letépte az eper tetejéről a zöld eperleveleket.
- Baby, ez nem időre megy majd – nevettem fel – Hanem, hogy melyikünk bír el tíz töltött palacsintával.
- Jó, tudom – mondta, majd bele is harapott az első palacsintájába. Mosolyogva figyeltem őt, aztán én is egy palacsinta után nyúltam és beleharaptam az első citromosomba. Nem is emlékeztem rá, hogy mikor volt utoljára, hogy ilyesmit ettem, tekintve hogy évek óta tisztán eszek.
- Szóval, Zayn… – kezdtem bele a témába, hiszen valamikor muszáj volt róla beszélnünk. Nem fogok úgy tenni, mintha nem történt volna meg, mert annak ellenére, hogy Stella azt mondta rendben van már, tudom, hogy még mindig a történteken aggodalmaskodik.
- Sajnálom, amiért csak úgy neked mentem az egésszel kapcsolatban, meg hogy megint rajtad vezettem le a feszültséget. Nem akartam, de annyira bosszant, hogy egy év elteltével lett velem közölve az egész, telefonon keresztül!
- Hogy hogy telefonon keresztül mondta el? És nem úgy volt, hogy már tudtál róla? Én személy szerint totál elfeledkeztem az egészről.
- Nem tudom – sóhajtott fel – Valahogy elkezdtünk csak beszélni aztán rátértünk a gyerek témára és ki lett hangosítva a telefon és Perrievel együtt mondták el. Borzalmasan ideges vagyok még mindig, bár leginkább csalódott.
- Miért érzel így?
- Harry, Pez a legjobb barátnőm és balesete volt ahol elveszítette a babáját. Zayn meg az unokabátyám, aki szépen elhallgatott előlem mindent, annak ellenére, hogy azt hittem, mindig mindent megosztunk egymással, legyen szó akármiről.
- Persze, értem, de belegondoltál abba, hogy ők mit éreztek? És hogy milyen nehéz lehetett nekik visszatartani az egészet? Zayn és Perrie is csak a legjobbat akarta neked ezért nem akarták, hogy az ő gondjukat a válladon viseld és szomorú legyél. Plusz, miután megtörtént, te már rég velem voltál szóval idejük sem lett volna elmondani igazán.
- Talán igazad van, de ez sem változtat a tényen, hogy becsapottan érzem magam és egy ideig nem fogok velük beszélni, mert megbántottak.
- Remélem, tudod, hogy ez gyerekes – mondtam komolyan, egy pillanatig sem félve attól, hogy hangot adjak az igaz és őszinte véleményemnek. Nem voltunk már tinédzserek, hogy kerüljük a forrókását – Tudom, hogy megbántottak és túl makacs vagy ahhoz, hogy elfogadd a bocsánatkéréseiket.
- Akkor meg minek ragozzuk tovább a témát, Haz? Nem kellett volna elhallgatniuk előlem a történteket és akkor nem lennék ilyen velük. Szeretem őket még mindig, de a bizalmam megingott bennük. Meg kell értened, hogy én azt hittem, ha ilyen dolgok történnek, azonnal elmondják, és nem halogatják, amíg lehet. Legyen akármilyen a kapcsolatunk.
- Mindegy, ezen mi ne veszekedjünk – ráztam meg a fejem – Átlátom a helyzetet a te szemszögedből is és az övékéből is, így remélem, hogy neked is menni fog idővel.
- Ma már nem hiszem, de valamikor talán – válaszolta azonnal – Inkább együk meg a palacsintákat és az epreket aztán húzzunk vissza az ágyba, mert semmi kedvem ma kimenni emberek közé.
- Vagy, vigyük mindezt az ágyba és együk meg ott – ajánlottam mire a szemei felcsillantak és felkapta mindkét tányért. Míg ő megindult a szoba fele én csak nevetve vettem fel az epret meg a tejszínhabot a tolós kocsiról és mentem utána. Estelle elvette a kezemből a tálat meg a flakont, hogy az ágyra helyezze aztán visszafordult hozzám és én ezt mindvégig egy kissé zavartan figyeltem – Stell?
- Nem viselkedtem helyesen veled az előbb és nagyon rosszul érzem magam miatta – sóhajtott fel amint a kezeit az enyémekhez vezette és összekulcsolta az ujjainkat – Nem akarom, hogy mindig rajtad csattanjon az ostor, de mindig te vagy közelbe és ugh. Nem érdemled meg, hogy így bánjak veled. Nagyon szeretlek, és nem ezt mutatom.
- Shh – mondtam mosolyogva, az egyik kezem elhúzva az övétől a mutatóujjam az ajkaira nyomtam miután befejezte a beszélést – Én is nagyon szeretlek és tudom, hogy te is szeretsz engem, oké? A tetteiddel mindig eléred, hogy tudjam és az előbb még szavakkal is megformáltad, szóval ne aggódj, rendben?
- Túl jó vagy hozzám – nevette el magát amint megrázta a fejét aztán szorosan megölelt. Mosolyogva fontam a karjaim a nyaka köré és pusziltam meg a haját. Még hogy én voltam túl jó hozzá! Ha ő nem lett volna az életem része, kitudja, hogy mi lenne most velem. Lehet, hogy még mindig apával laknék és punnyadnék a zeneszobában, mert be kell, valljam, igenis köze volt a lánynak ahhoz, hogy jól akartam teljesíteni az életben. Boldoggá és büszkévé akartam őt tenni, csak annyira, mint a családomat, ha nem jobban. És úgy éreztem, hogy jó úton haladtam ennek érdekében. 

2016. december 10., szombat

Chapter 84. * Tenerife Sea

Hiii,
3,742 szavas lett a rész, wow. Ajánlom, hogy hallgassátok Ed Tenerife Sea számát mikor majd Perrie elkezdi énekelni és tegyétek ismétlésre csak azt az egy számot mert én úgy írtam a részt. Persze van akiknek úgy nem megy az olvasás, így akkor nem muszáj, csak nekem egyszerűbben ment és nagyobb hatással volt rám rám. De, omg, nem hiszem el, hogy eljutottunk idáig a történetben! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog a rész és ha így van, akkor mindenképpen osszátok meg velem, hogy mi tetszett a legjobban meg minden! Komolyabbra véve a szót, amint Louis singleje (Just Hold On) ki jön ma, mindenképpen vegyétek meg/streameljétek, hogy number 1 lehessen. Nem a szám miatt, hanem Louis miatt. Jayért. A mai fellépése lesz a legeslegnehezebb és alig akarom elhinni, ami történt.. so, egyelőre Louis nevében is köszönöm. Jó olvasást. X
P.S.: Heaven gained another beautiful angel on the 7th December 2016, may you rest in peace Johannah. ♥

ESTELLE LENNOX

Egészen izgatott voltam Harry fellépése miatt, bár ezzel minden alkalommal így voltam. Akármennyiszer lépett fel vagy hallottam őt a rádióban ahol az egyik dala ment vagy csak beszéltek róla, büszkeség öntött el. Arról nem beszélve, mikor újságok címlapján jelent meg. Senki nem számított arra, hogy napról napra növekszik majd az ismertsége, csupán csak remélni lehetett, hogy az embereknek tetszeni fog majd az, amit csinál. Noha Harry azt mondta, hogy ő nem azért zenél, hogy híres legyen, hanem azért, mert szereti csinálni. Az, hogy másoknak is tetszik a munkája, csak egy plusz. 
- Oh, fantasztikus – sóhajtott fel amint letette a telefont. Felvont szemöldökkel néztem rá amint leültem mellé és a keze szinte azonnal otthont talált magának a combomon. Bal kezemet a tarkójára vezettem és finoman masszírozni kezdtem, mert tudtam, hogy ezzel igen gyorsan meg lehet őt nyugtatni. 
- Minden oké? – kérdeztem végül mire csak egy újabb sóhajt kaptam válaszul. A fejével a mellkasomnak dőlt mely miatt a kezem a vállán pihent és úgy hallgattam amint szenvedett. Mostanában eléggé frusztrált volt és bújós melyet mind az éneklésre fogtam. Egy ideje már úgy tűnik, hogy túl sok stressz alatt van és a karrierjével járó súlyok teljesen lehúzzák őt néha. És igen, talán még az elején van a dolgoknak, de már most látszik, hogy megviseli ez az egész. Legalábbis is az én szempontomból így tűnik.
- Lesz egy interjúm. Fél óra múlva – motyogta. Felvontam a szemöldökeim válasza hallatán, hiszen meglepett. Azt hittem, hogy ma egész nap próbálnia kell és semmi mást nem csinálhat. Az egész napos próbákat persze megértettem, hiszen Ed turnéja egy-két hónapon belül elkezdődik, és mindenkire rá fér egy kis plusz gyakorlás.
- Nem kellene készülődnöd akkor? – kíváncsiskodtam.
- Telefonon keresztül lesz – magyarázta – Nick Grimshawval azt hiszem.
- Oh, BBC – mondtam halkan – Jó lesz az, meglátod. Grimmy az egyik legjobb rádiós.
- Elvileg mindjárt felhívnak, hogy gyorsan átmenjünk a kérdéseken, és hogy meg mondjam, hogy kényelmesen érzem magam a megválaszolással vagy nem.
- Hagyjalak egyedül? – tettem fel a kérdést. Harry hirtelen felnézett rám aztán megrázta a fejét.
- Dehogy, kellesz ide mellém – nevette el magát zavartan. A könyökével közben a kanapé támláján támaszkodott meg aztán kezdett felém hajolni, míg össze nem értek az ajkaink. Mosolyogva hagytam, hogy puszilgasson, mert imádtam, mikor ilyen kedvében volt. Szerettem a figyelmének a középpontjában lenni és erre csak egy nagyon hosszas idő elteltével sikerült rájönnöm. Először azt hittem, hogy ez az érzés azt jelenti, hogy beképzelt vagyok, és csak magamnak akarom Harryt. Néha az is eszembe ötlött, hogy önző vagyok, amiért így érzek. Végül elfogadtam a tényt és most, hogy tisztábban látom a dolgokat, rádöbbentem, hogy ezzel nincs semmi gond.
- Mondtad Ednek, hogy később mész akkor a próbára? – néztem rá szeretetteljes szemekkel amint a mutatóujjam végig húztam az arcán aztán egy apró puszit nyomtam a szája sarkába. Éreztem, amint elmosolyodott aztán az ajkait az enyémekre simította és egy édes csókban részesített. A kérdésemre végül csak egy hümmögéssel válaszolt és mikor a telefonja megcsörrent, a szemeit forgatva húzódott el tőlem.
- Harry Styles – szólalt fel amint a füléhez emelte a készüléket – Igen, helló. Mhm, persze. Hát, ha már le lettek rendezve, akkor nekem mindegy. Jó, uhum, oké. Köszönöm, szia.
- Ez gyors volt – nevettem el magam – Le is rendezted a kérdéseket?

- Elvileg már le vannak, szóval nem értem miért hívtak. Mármint, csak azt mondták, hogy egészre legyek kész, mert akkor hívnak majd. 
- Izgulsz? 
- Egy kicsit – vont vállat – Tudok beszélni, azzal az időt húzni pedig egyszerű, tehát meg leszek. 
- Akkor jó – nyomtam egy puszit az arcára aztán felkeltem mellőle a kanapéról. Ő persze a kezem után kapott mire én felé fordultam, csak hogy lebiggyesztett ajkaival találtam szembe magam. Felvont szemöldökkel néztem rá, de ő csak folytatta a bámulásom – Mi az? – kérdeztem egy idő után nevetve.
- Csak egy csókot akarok – vigyorodott el végül, mire megcsóváltam a fejem, aztán lehajoltam hozzá és ajkaimat az övéire nyomtam. Belemosolygott a csókba, mire én is elkuncogtam magam, majd az alsó ajkába haraptam és elhúzódtam tőle. Huncutul vigyorogva meredt rám, majd kinyújtotta felém a kezeit, és hatalmas tenyereit a derekamra helyezte, gondolom, hogy az ölébe tudjon ültetni. Viszont ekkor megcsörrent a telefonja, mire vigyorogva vettem le a kezeit a derekamról és kiindultam a nappaliból, hogy nyugodtan elkezdhesse a válaszolgatást. Még ha azt is akarta, hogy maradjak mellette, én furcsán éreztem volna magam, szóval inkább ráhagytam.

Miután tébláboltam kicsit a konyhában és ittam egy pohár narancslevet, halkan visszamerészkedtem Harryhez, aki ugyanott ült, mint mielőtt én kimentem volna. Egyik kezét a kanapé tetején pihentette, míg másikkal a füléhez tartotta a telefont. Hátra dőlt a bőrnek, a jobb lába szárát pedig feltette a bal térdére. Annyira helyes volt, hogy legszívesebben megörökítettem volna a pillanatot, de tudtam, hogy azzal csak megzavarnám őt. Neszmentesen leültem mellé a kanapéra, lábaimat magam alá húzva, majd belemélyedtem a tanulmányozásába. A könyökömet az ő keze mellé helyeztem a kanapé tetejére, miközben azzal a kezemmel a fejemet támasztottam. Másik végtagommal a pulóverem aljával játszottam, miközben Harryt figyeltem. Először leginkább a szája ragadta meg a tekintetem, hiszen elbűvölt a mozgása, ahogy a szavakat formálta és a mély hangja. Oda sem figyeltem, hogy miket mondd, nem tudtam volna megmondani, hogy miről van éppen szó. Ezután szemeim a borostás arcára és állára csúsztak, majd az egyik gödröcskéjére, mely mélyen fúródott az arca oldalába. Muszáj volt ugyancsak uralkodnom magamon, hogy ne hajoljak oda, és nyomjam a nyelvem a mosolygödröcskéjébe. Sokan hülyének néznének, ha tudnák, mik mennek a fejemen keresztül, miközben a barátomat tanulmányozom, de ez van. Harry totál elvarázsol és bolonddá tesz, persze jó értelemben.


**

Miután Harry befejezte az interjút, melyben természetesen meg volt említve, hogy barátnője van, mert manapság ez a legfontosabb információ mindenki számára… Félre értés ne essék, nincs sok gondom a kérdéssel, de úgy gondolom, hogy vannak ennél nagyobb létfontosságú dolgok is az életben, amit meg lehetne kérdezni. Nem is értettem, hogy minek agyaltam ennyit ezen a fránya kérdésen miközben magamra kaptam egy fekete bodyt melynek mély, V alakú dekoltázsa volt. Mellé egy kék színű, magasított derekú farmert vettem fel egy pár fekete Vans cipővel majd később egy nude színű kis mellényszerűséget húztam a fekete felsőre. A fülembe akasztottam az arany karika fülbevalóimat, a csuklómra csatoltam az órámat aztán felkentem a mindennapi sminkem. Igazából eleinte még azt sem akartam aztán valamiért még is csak rá vettem magam arra, hogy egy elfogadható arcot varázsoljak magamnak. Harry csak az ágyon feküdt, míg én készülődtem és a telefonját nyomkodta. Igazából azóta nem szállt le róla, hogy befejezte az interjút. Végül amint ő is elkészült már úton voltunk… fogalmam nincs, hogy hova. Harry nem említette, hogy hol lesz a próba.

Így hát meglepetésként ért, amikor Harry beparkolt az O2 Aréna parkolójába miután kifizette a jegyet. 
- Nem mondtad, hogy ilyen nagy fellépésed lesz jövő héten – vigyorodtam el amint kiszálltunk a Rangeből. Harry csak vállat vont aztán összekulcsolta a kezét az enyémmel és a másikkal bezárta a kocsit a kulcson lévő gombbal. 
- Most már tudod és meg sem kellett szólalnom.
- Az egész albumot énekled ma? – kíváncsiskodtam tovább. Nem tudtam semmit a mai napról és őszintén nem értettem, hogy miért kellett vele jönnöm. Ami azt illeti, terveztem meglátogatni Zaynt, mert már nagyon régen nem beszéltem vele normálisan. Aztán ha lett volna időm, még Bradfordba is elmentem volna, mert szinte már tudtam, hogy Trisha néni és Yaser is a fejemet fogják leszedni, mikor végre odaérek. Eléggé régen beszéltem és még régebben láttam őket személyesen. Van egy-két dolog, amiről szeretnék velük beszélni, mint például a kapcsolatomról, amit a szüleimmel alakítottam ki.
- Itt vagy, habcsók? – kérdezte mosolyogva Haz amint beértünk az épületbe. Összevont szemöldökkel néztem rá mire ő csak halkan elnevette magát aztán egy puszit nyomott a fejem tetejére.
Amint a nagy színpadhoz értünk, a sorok között sétáltunk végig. Tekintetemmel végig a helységet szemléltem, hiszen igaz, már jártam itt, sokkal másabb volt üresen látni a termet, hasonlítva ahhoz, mikor meg van telve emberekkel. Edre mosolyogtam, amikor odaértünk hozzá, aztán ez a mosoly hirtelen lefagyott az arcomról, mikor megláttam egy ismerős alakot a színpadon ülni.
- Zayn? – kérdeztem egy kicsit hangosabban, mire mindenki odafele fordult. De szerencsére nem égtem be, ugyanis az unokabátyám volt az. Ő közel sem tűnt annyira meglepettnek, mint én voltam, amit furcsának találtam, de nem igazán gondoltam bele a dolgokba, mindinkább csak hagytam, hogy meleg ölelésébe zárjon szorosan. Ismerős illata az orromba kúszott amint a fejemet a mellkasán pihentettem és a kezeimmel a derekát öleltem körbe, aztán éreztem, amint puszik sokaságával szórta el a fejem tetejét – Mit keresel itt, huh?
- Nem volt mit tennem-vennem ma, szóval gondoltam benézek – vigyorodott el amint elhúzódott egy kicsit tőlem – Plusz tudtam, hogy jössz Harryvel és mivel nem láttalak már egy ideje és eléggé hiányoztál, szinte már kötelezőnek éreztem, hogy megjelenjek.
- Tudod, gondolkodtam azon, hogy haza kellene mennem valamikor – kuncogtam fel a véletlen egybeesésen – Ha ma Harry nem kérte volna meg, hogy jöjjek el vele, akkor szerintem hazamentem volna. Aztán ha te dolgoztál volna, akkor Bradfordba mentem volna, mert valljuk be, lenne mit mesélnem Trisha néninek.
- Oh, ez esetben megoldottam, hogy ne kelljen elutaznod Bradfordba – jegyezte meg vigyorogva amint összefonta a karjait a mellkasa előtt. Volt egy ötletem, hogy miről beszélt, de nem akartam elbízni magam. Szóval, ahelyett, hogy mondtam volna bármit is vagy tovább gondolkodtam volna azon, amit közölt velem, inkább felvont szemöldökkel néztem rá. Ebből már tudta, hogy beszélnie kell tovább – Fél óra múlva Londonba ér anya és apa, este meg Doniya jön Waliyhával és Safaaval.
- Miért? – kérdeztem, ahelyett, hogy inkább örültem volna neki. De egyszerűen csak furcsának véltem, hogy eljön az egész család Londonba.
- Inkább örülnél neki – forgatta meg a szemeit, míg leült az egyik műanyag kék székre – Pez is nem sokára ideér.
- A szüleim esetleg nem rendelted ide Los Angelesből? Vagy tudja a fene, hogy hol vannak? 

- Még megtehetem – vont vállat – Noha nekem nincs a legjobb kapcsolatom velük, szóval inkább rád hagynám azt a menetet. 
- Oi, oi! – ordította valaki, mire én oldalra kaptam a fejem csak, hogy szembe találjam magam Perrie szőke fejével. A karjai az ég felé voltak emelve amint a szemei előtt egy napszemüveg pihent. Szaggatott farmert viselt egy fekete haspólóval s ez láttatni engedte a köldök piercingjét. Mikor mellénk ért, szinte nekem csapódott, amint szoros ölelésében részesített aztán Zayn ölébe csüccsent és arcon csókolta – Hol van mindenki más? 
- Az előbb még itt voltak – vontam vállat majd én is helyet foglaltam az egyik széken mely Zaynével volt szemben. 
- Szerinted felmehetek a színpadra? – kíváncsiskodott Pez amint a lábait lóbálta és a színpadot vizslatta – Olyan régen volt már fellépésünk a lányokkal, hiányzik az az energia, ami megtölt, mikor először leleplezzük magunkat az emberek előtt meg minden. 
- Mi tart vissza? – nevettem el magam – Nincs itt senki, aki megállítana. 
- Jössz velem? – biggyesztette le az ajkait amint rám irányította a tekintetét – Zayn egy kis kuki és nem jönne fel velem. 
- Ha leszólnak minket, te viszed az egészet – figyelmeztettem, amint felálltam. Perrie csak rám vigyorgott amint felpattant Zayn öléből aztán megragadta a kezemet és maga után kezdett húzni. A színpadra érve, barátnőm lenyomott a székre, amit oldalról hozott fel aztán felkapta a földön lévő vizesüveget és énekelni kezdett. 
- You look so wonderful in your dress, I love your hair like that – kezdte énekelni aztán mikor a hajas részhez ért, beletúrt az ujjaival. Persze rászóltam nevetésem közepette, és ahogy folytatta, nem bírtam tovább ülve maradni. Helyette inkább vele kezdtem énekelni, mert miután Harry és Ed elkezdett dolgozni, a kíváncsiság majd felevett, így muszáj volt meghallgatnom a vörös hajú énekes munkáját. Kérdések nélkül Tenerife Sea volt a kedvencem. Ahogy meghallottam, tudtam, hogy minden pillanatban ez fogom hallgatni, és az, hogy ezzel Perrie tisztában volt, csak megmosolyogtatott. 
- Should this be the last thing I see, I want you to know it’s enough for me – énekeltük egymásnak érzelmesen a szöveget, minden alap zene nélkül amint a karjaim Pez vállán pihentek ő meg a derekamra helyezte az övéit. Ide-oda táncikálva énekeltünk, míg tökéletesen hallottuk Zayn nevetését. Ez volt persze mind addig, míg egy plusz hang nem csatlakozott a mi kis előadásunkhoz, na meg a gitár hangja. 
- I’m so in love – jelent meg Ed mire a fejem felé kaptam. A gitár ott pihent a kezében, a kis kantár segítségével tartotta fent miközben játszott rajta – So in love, oh, so in love – énekelt tovább amint az akkordokat játszotta a gitáron, az arcán egy mosoly pihent aztán Perrie megbökött egy kicsit mire rá irányítottam a tekintetem és jelzett, hogy folytatni kellene az éneklést. 
- You look so beautiful in this light, you silhouette over me – csatlakozott hozzánk még egy hang, melyet simán felismertem. Az arcomra széles vigyor húzódott amint hallgattam a hangját keveredni Edével meg Perrieével, ugyanis én időközben elhallgattam. Közel sem volt olyan jó hangom, mint nekik, hármójuknak, szóval nem akartam elrontani a kis koncertet. Valószínűleg Zayn is jobban élvezte, miután én abba hagytam. Persze a tény, hogy Harry tudta a dal szövegét, nem lepett meg, elvégre ő a legnagyobb Ed Sheeran rajongó, akivel valaha találkoztam, még ha néha titkolja is. 
Perrie ezután megforgatott a karja alatt és pont úgy végeztem, hogy Harry mögöttem volt. Megforgattam a szemeimet lazán mikor a tenyereimet a mellkasára simítottam ő meg a derekam köré fonta a karjait. Édes mosolya ott pihent az arcán, a gödröcskéje elmélyült az arcában, a szemei pedig a szokásosnál valahogy zöldebbek voltak. 
- Cause all that you are is all that I’ll ever need – mondta Harry éppen akkor, mikor Pez és Ed ideért a szövegben. Meglepett, hogy nem énekelte, hanem inkább normálisan, még is komolyabban, mint általában a szemeimbe mondta a szavakat. A szám elnyílt egy kicsit amint leesett, hogy ő ezt nagyon is komolyan gondolta és több ember előtt is bevallotta a már amúgy is nyilvánvalót. 
Előrébb hajolt és egy csókot nyomott a homlokomra mely miatt a szemeim maguktól csukódtak le. Automatikusan hajoltam bele az édes gesztusba, a testemet kirázta a hideg és bár hallottam, hogy kinyílt a nagy ajtó, ami az arénába vezetett, nem tudtam elszakítani a tekintetem az előttem álló srácról. 
- Tudod, még mindig nem kellesz – sóhajtott fel amint a fülem mögé tűrte a hajamat. 
- Pft, kösz – forgattam meg a szemeim és erre ő csak halkan felnevetett, mint reakció – De tudom, rettentően akarsz. 
- Bizony – bólintott – Látod, ezt már sikerült az agyadba vésnem – kacsintott rám és bár először nem akartam engedni magamnak, elmosolyodtam. 
- Ugye nem fogsz megint megsiratni vagy valami? 
- Nem ígérek semmit – motyogta – Szóval, um, soha nem csináltam még ilyet és bevallom, emiatt muszáj volt ilyen YouTube videókat néznem. Nem is azért, hogy hogyan csináljam, hanem inkább hogy mi a fenét mondjak. 
- Oh, ne – nevettem el magam – Mire készülsz? – pillantottam rá kérdőn. Elhúzta a derekamról a kezeit és az enyémek után nyúlva összekulcsolta az ujjainkat majd magunk mellett lógatta őket. 
- Szóval, um, szeretlek, és ezt remélem, tudod…
- Igen, tudom – vágtam közbe amint bólintottam egyet – Vagyis, remélem, hogy így van, mert én már túl mélyen vagyok, ami a kapcsolatunkat illeti. Nem lennék felkészülve arra, ha most dobnál. 
- Butus, soha nem hagynálak el – puszilta meg az orrom, amit felhúztam utána. Ez persze elérte, hogy ő elmosolyodjon – Szóval, sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne a tökéletes koncepció erre az egészre, mármint, helyileg. Várjak, míg visszamegyünk Los Angelesbe? Csináljam itt? Aztán végül is emellett döntöttem, hiszen a családod nagy része itt van – biccentett a közönségtér fele. Oldalra pillantottam, csak hogy szembe találjam magam Trisha nénivel, Yaserrel és még a lányokkal is! Zayn azt mondta, hogy ők később jönnek?! – És hát tudom, hogy mennyit jelentenek neked, főleg Zayn, így muszáj volt elrángatnom a szalonból. 
- Azt mondta, hogy…
- Tudom, habcsók – vigyorgott – Zayn sok mindent mondott az életében, nem igaz? 
- Oh, a fene egyen meg titeket, hogy mindig ellenem dolgoztok – nevettem el magam és hallottam, hogy mások is így tettek a teremben. 
- Ez esetben muszáj volt. Főleg mert a szüleiddel is kapcsolatba kellett lépnem – sóhajtott fel – Igaz, csak kamerán keresztül sikerült, minden rendben ment. 
- Oh, istenem – hunytam le a szemeim egy pár másodperc erejéig majd én is lélegeztem egy mélyet mielőtt újra ránéztem volna. Ed még mindig énekelt, igaz, hogy halkan, de a gitár csendes, finom hangja még mindig ott volt amint újra kezdte a dalt. 
- Szóval – húzta el az „ó” betűt – Lassan két éve vagyunk együtt és nyálas- nem nyálas, a legjobb két évet éltem meg veled. Sok mindent sikerült elérnem és megtapasztalnom. Például hogy mennyire nehéz távkapcsolatban élni egy olyan makacs még is elragadó lánnyal, mint te. Oké, talán nem lány, hanem mindinkább nő. Azt hiszem már egy ideje kinőtted a lány jelzőt a szemeimben. Uh, um, vissza a sztorihoz – jegyezte meg zavarában amint halványan elmosolyodott – Aztán sikerült lediplomáznom meg elkezdenem a karrierem és te mindkettő nagy lépésnél mellettem, mindinkább velem voltál. Na, most, tudom, hogy ezt sosem köszöntem meg neked igazán, és emiatt egy részben szégyellem is magam, de őszintén? Soha életemben nem leszek képes annyi köszönömöt mondani neked, amennyit igazán megérdemelsz, mindazért, amit tettél amint az életembe léptél. 
- Haz – mondtam halkan amint egy újabbat sóhajtottam. Lehajtottam a fejemet, mire ő az állam alá nyúlva feltolta azt majd a hüvelykujjával simogatni kezdte az arcomat amint még mindig az államat tartotta a mutatóujjával. 
- Jó, akkor ideje felgyorsítanom az egészet, azt hiszem. Túlságosan ülök az egészen – jegyezte meg.
- Minden oké, nem kell sietni, ha nem akarsz – vontam vállat egy mosollyal az arcomon. Kezdett leesni az egész helyzet, de megint csak nem akartam elbízni magam. 
- Szeretlek. Nagyon. És mikor ezt mondom, akkor ezek a szavak még fele annyira sem tükrözik vissza az érzéseim, mint ahogy azt én szeretném. Szóval, ha tehetném, lehoznám neked a csillagokat az égről meg minden ilyen nyálas szar, de az sem lenne elég. Vagyis, neked talán még ez is sok és meg kapom majd a magamét, amiért ennyire túllőttem az egészen. Viszont tudom, hogy ez még semmi. De, csak mert totál elvakítottál, annyira szerelmes vagyok beléd és tudom, hogy veled szeretnék családot alapítani és tisztában vagyok azzal, hogy addig nem költöznél velem össze, míg össze nem házasodunk, így lépnem kellett. Eléggé hozzá szoktam már ahhoz, hogy minden reggel melletted ébredek és minden este veled alszok el, hogy nem tudom, mit fogok csinálni miután vissza, kell menned, dolgozni. 
- Héj, hadarsz – mosolyodtam el könnyes tekintettel. Próbáltam vissza fogni magam amint a kezemet az arcára simítottam és emésztettem a szavait amint azok elhagyták az ajkait, de egyre nehezebb volt. Az akcentusa egyre erősebb lett, a szavai egyre jobban mosódtak össze és a mély hangja is csak azt érte el, hogy ne legyen tökéletesen érthető, amit mondott – Nyugodj meg, nem kell sietni. Én is nagyon szeretlek, és ugyanígy érzek irántad, ahogy te elmondtad az előbb. Nem is kellett volna szavakba foglalnod mindezt, mert a tetteiddel mind megmutatod ezt és nem is lehetnék boldogabb, amikor velem vagy. 
- Hát, akkor azt hiszem már csak egy kérdés maradt hátra – mondta halkan amint elvált tőlem. Az alsó ajkamba harapva figyeltem amint kivette a fekete dobozt a farzsebéből aztán letérdelt elém. Egy pillanatra oldalra néztem, ahol Ed mosolygott ránk, de még mindig énekelt. Ugyanazt a számot újra és újra – Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? 
Hátrahajtottam a fejem amint szélesen elvigyorodtam az ajkaim még is remegtek és a könnyeim kifolytak a szemeimből. Amint vissza lenéztem Harryre, ő már fogta a bal kezemet, így egy halk igen után ő az ujjamra húzta az ékszert aztán felállt és szorosan a karjaiba zárt.

A nyaka köré tekertem a kezeim miután levettem a szemüvegem és az arcomat is elrejtettem a nyakánál. Annyira szorosan ölelt, hogy a végén alig kaptam levegőt és amint én összeszorítottam a szemeim, szinte tudtam, hogy a szempillaspirál teljesen elkenődött. Viszont akkor nem igazán érdekelt. Persze, Hazzal beszéltünk már erről az egészről, így elkezdtem magam felkészíteni egy kicsit. Azonban most, hogy ez valóban megtörtént, annyira hihetetlennek tűnt! A menyasszonya voltam!
- Nem is tudod milyen boldoggá tettél – mondta halkan. Szemei pirosak voltak egy picit, az ajkai pedig vörösek. Kuncogva csúsztattam az ujjaimat a hajába és kapcsoltam össze az ajkainkat. Belemosolyogtam a csókba mikor hallottam egy fütyülést majd oldalra pillantva homályosan láttam, hogy mindenki a talpán állt – Héj, baby – szólt Harry így újra ránéztem. Egy zsepi volt a kezében, amivel megtörölte a szemeimet aztán kivette a szorításomból a szemüvegem és rám tette.
- Te jó ég – motyogtam amint az ujjamra néztem. A gyűrű, mely ott csillogott pontosan az volt, amelyiket Harrynek mutattam anno. A kettő közül, a legdrágább – Nem bírtad ki, nem igaz? 
- Tetszik? – kérdezte mosolyogva. Bólintottam egyet, mire az ő vigyora csak szélesedett.
- Imádom, Haz. Tudtad, és megvetted. 
- Még jó, hogy megvettem – nevetett – Ezt szeretted volna és mondtam is, hogy jól fog állni majd. Nem csalódtam. 
Fogalmam nem volt, hogy mennyi ideig bámultam a gyűrűt, noha viszonylag elég volt ahhoz, hogy mindenki felérjen a színpadra. Mire feleszméltem, Harry már Zayn ölelésében volt, Trisha néni pedig előttem állt s engem is szorosan magához vont. 
- Annyira örülök nektek, édesem! – közülte velem izgatottan – Mikor először bemutattad nekünk Harryt, már akkor tudtam, hogy jól meglesztek, és hogy jó gondodat viseli majd. Hát még mikor felhívott minket és Yaser engedélyét kérte, hogy letérdelhessen eléd a mai napon! 
- Felhívta Yasert?
- Bizony – kuncogott – Ha jól tudom, a szüleiddel is beszélt, pontosabban apáddal. 
- Akkor erre értette azt, hogy beszélt velük kamerán meg minden – világosodtam meg amint visszaemlékeztem Harry szavaira. 
- Stella! Harry megkérte a kezed! – sikította Perrie amint hátulról átölelt. Trisha néni nevetve figyelte a szőkeséget mögöttem – Nem sokára Mrs. Styles leszel! 
- Te meg Mrs. Malik, na? – nevettem el magam amint szembe fordultam vele. Csontropogtató ölelésben részesített, míg fel-le ugráltunk. 
- A gyűrű. Mutasd! – jelentette ki, ahogy szinte letépte az ujjamat a kezemről. 
- Oh, azt én is szeretném látni – jegyezte meg Trisha néni mire a másik három lány is ott termett.

Mindannyian az ékszerben gyönyörködtek mely a bal kezemen lévő gyűrűsujjamon ékeskedett. A büszke vigyorom egy percre sem halványodott el, az arcom szinte már fájt, de mérhetetlenül boldog voltam. Harry nem csak egy féleképpen tette speciálissá ezt az egészet, hiszen a kedvenc dalom közben kérte meg a kezem és azt a gyűrűt vette meg, amiről beszéltünk. Ezen felül még külön megkérdezte apámtól és Yasertől is, hogy rendben van-e ha megteszi ezt az egészet. Azt már had ne említsem meg, hogy biztosította, hogy a családom egy része is jelen legyen. Eddig is tudtam, hogy Harry egy imádnivaló srác és nála tökéletesebb emberbe nem botlottam még életembe, de a mai nap is csak azt érte el, hogy ez még biztosabb legyen bennem. Örültem, hogy megtette illetve megtettünk egy újabb lépést a kapcsolatunkban, ugyanis már alig vártam, hogy az életem hátralévő részét mellette töltsem el. Mindegy volt, hogy csak, mint egy barátnő, egy menyasszony vagy feleség. Minden, ami számított az volt, hogy együtt legyünk. 

2016. december 3., szombat

Chapter 83. * Viselkedj

Hiii,
O, a mai rész egy picit lapos lesz I think, I'm so sorry. :( But ettől függetlenül remélem, hogy tetszik majd. ^^  Omg, ma van Gemma születésnapja, a lány már 26 wtf alig hiszem el!! Ebből kifolyólag akkor a mai részt neki szánom még ha soha nem is fogja elolvasni a részt vagy a sztorit lmao. Remélem mindenkinek jól telik a napja és hogy jó hetetek volt! Oh, mellesleg, kinek mikortól lesz szünete és meddig? Terveztek valamit az ünnepekre? Nyugodtan osszátok meg velem a kommentekben vagy a chatben. ^^ Jó olvasást. Xx


ESTELLE LENNOX

Én magam sem tudtam eldönteni, hogy ki izgult jobban. Én? Harry? Ed? Harry családja? Vagy barátai? Esetleg az emberek, akiknek Harry majd énekel? Egy valami, amiben biztos voltam, azaz volt, hogy már akkor leírhatatlanul büszke voltam a barátomra. Bár már akkor így éreztem, mikor az „End of the Day” bekerült a top 10.-be. És akkor is, mikor megkapta a diplomáját. Meg már akkor, mikor találkoztam vele. Oké, talán túlságosan mélyen vagyok már ebben az egészben, de a lényeget gondolom, mindenki vágja. Felemelő érzés végig követni, amint valaki szépen sorjában valóra váltja az álmait és azoknak ilyen nagy eredményei is vannak. Ami azt illeti, Harrynek már egy kisebb rajongói tábora is van, hiszen elnézve a közösségi oldalait, a követőinek száma megduplázódott. Örömmel néztem minden egyes pillanatban azt, hogy ő ennek mennyire örült és nem győzött majd nem mindenkit visszakövetni. Annak ellenére, hogy azt mondta, sosem szeretne híres lenni, mindenki, engem beleszámítva, már látta előre, hogy igen is nagy sikere lesz. Ed is rengeteg lehetőséget és tehetséget fedezett fel Harryben, máskülönben biztos vagyok abban, hogy nem állt volna le vele dolgozni. 

Még egyszer utoljára átmentem a két tincsemen a hajsütővassal hogy a laza hullám benne maradjon majd lefújtam hajlakkal. Kihúztam a konnektorból az eszközt miután befejeztem vele a munkálatokat aztán egy biztonságos helyre téve hagytam, hogy kihűljön, mielőtt elteszem. Belebújtam a szürkés-ezüstös cipőmbe aztán felvettem a fekete táskám meg a telefonom és megindultam a nappali felé ahol Harry, Miranda és Mr. Styles voltak. Elvileg már egy pár napja itt voltak, azonban csak ma reggel jöttek át amint én és Harry visszaértünk Holmes Chapelből. Ha jól tudtam, akkor Anne, Gemma és Robin is jönnek ma, azonban ők már a helyszínre mennek egyenesen. Amint leértem a lépcsőn Miranda volt az első, aki észrevett és szinte azonnal az egekig dicsért, hogy milyen csinos voltam. Őt követte Mr. Styles aztán Harry, aki egy ölelésbe is vont és az ajkait az enyémek ellen nyomta egy pár másodperc erejéig.
- Elképesztően gyönyörű vagy – jegyezte meg egy széles mosollyal az arcán, míg a kezeit a derekamon tartotta.
- Rózsaszínű lett a szád – kuncogtam el magam amint a hüvelykujjammal letöröltem a rúzst – És köszönöm. Te sem festesz rosszul.
- Piros rúzs van rajtad pedig – mondta vigyorogva.
- De nem folyik annyira, hogy teljesen átragadjon a te szádra – magyaráztam. A kezem végül az övébe csúsztattam és összefontam az ujjainkat – Mehetünk akkor?
- Induljunk, persze – bólintott Mr. Styles aztán előre engedve Mirandát megindultunk kifele.
Haz bezárta az ajtót aztán nekem adta a kulcsot, hogy tegyem el a táskámba, mint minden alkalommal mikor mentünk valahova. Nevetve figyeltem amint felnyitotta a vállamon pihenő táskámat és belecsúsztatta a kulcscsomót. Mr. Styles ült végül Harry mellé a kocsiban, míg én hátra ültem Mirandához. Gondoltam, hogy jobb lesz, ha az apjával ülhet és válthatnak néhány szót, tökéletesen tudván, hogy a mellettem ülő asszony úgy is lerágja majd a fülemet, míg meg nem érkezünk. Persze sosem volt ezzel bajom, hiszen nagyon is kedveltem Mirandát és valahogy mindig teljesen lekötött az, amit mondott.

A backstagebe érve találkoztunk Eddel és persze a neki dolgozó személyzettel, akik egyébként mindenütt ott voltak. Harrynek szinte azonnal mennie kellett amint beértünk, hogy kipróbálja a mikrofonját meg minden egyebet, melyet egy fellépés előtt muszáj megtenni, így miután egy csókot nyomott a halántékomra már ott sem volt. Én és Miranda voltunk azok, akik végül elvállalták, hogy megkeresik a többieket, hogy aztán át adhassuk nekik a backstage jegyüket. Meglepetten mosolyodtam el, amikor Cara jelent meg előttünk és az ő nyakában már ott pihent a piros nyakba akasztó melyen ott volt a neve és a képe.
- Sziasztok – mosolygott – Merre igyekeztek? 
- Szervusz, Cara – köszönt vissza Miranda, míg egy ölelésbe vonta a lányt.
- Helló – intettem felé én is, mire ő elkapta a kezeim és engem is átölelt – Um, mi lettünk kitűzve arra, hogy keressük meg a családokat és barátokat s adjuk át nekik a nyakba akasztójukat. 
- Igazán? De buli! – vigyorgott – Merre van az est főpontja? 
- A színpadon, hangellenőrzés.
- Ah, szóval már egy helyénvaló szupersztár – nevetett – Hát, akkor, azt hiszem, megyek és megkukkolom, hogy mit csinál. 
- Roppant ideges – jegyeztem meg, bár szerintem ezzel mindenki tisztában volt – Szóval, ha lesz, esélyed vele beszélni mielőtt elkezdődik az egész banzáj, én megtenném. Szüksége lesz egy kis lelkizésre a legjobb barátnőjével.
- Meglátom, mit tehetek – kacsintott rám, aztán intettünk egymásnak és mindketten mentünk a magunk dolgára. 
Anne, Robin és Gemma az elsők között voltak, akiket megtaláltunk a kint álló sorban így amint megkapták a személyre szabott nyakba akasztójukat, már mentünk is tovább. Hiába szerettünk volna még csevegni, igyekeznünk kellett, hiszen Harry külön elrendelte azt, hogy mielőtt még fellép, meg kell ölelnie különben nem, megy fel a színpadra. Niall volt a következő, akibe belebotlottunk majd nem sokkal később szembe találtuk magunkat Zaynnel és Perrievel. Mivel arra egyáltalán nem számítottunk, hogy a banda többi tagja is eljön, Leigh, Jade és Jesy velem és Mirandával jött be hátra hogy mindenképpen bejöhessenek. Amint mi is beléptünk utolsónak a hatalmas helységbe, a zümmögés szinte azonnal megtöltötte a füleimet amint mindenki össze-visszabeszélt a másiknak. 
- Merre jártál? – sétált elém vigyorogva Harry. Az illata szinte azonnal megcsapott, a tekintetem végig vezettem rajta, és mint mielőtt elindultunk, most is szinte csak úgy nyeltem magamba tökéletességét. Fekete felszerelését feldobta egy pár aranyszínű csizmával melyek eléggé jól passzoltak a szívével. Egy picit elvörösödtem, amint ezen gondolkodtam, hiszen biztosra tudtam, hogy Harry cukkolt volna, ha hangosan kimondtam volna ezt. De ez volt az igazság. Arany szíve volt, akár így gondolta, akár nem. 
- Csak kisegítettem a személyzetet egy kicsit – vontam vállat, míg megigazítottam az ingének gallérját – Milyen a színpad? 
- Hatalmas – nevetett fel – És kicsit félelmetes. Nem tudom, mi lesz, ha a nézőközönség megtelik, és nekem ki kell mennem és énekelnem kell. 
- Menni fog, hidd el – mosolyogtam fel rá. Egy apró puszit nyomtam az ajkaira aztán újra ránéztem, csak hogy édes kis mosolyával találjam szembe magam – Mit fogsz énekelni? 
- End of the Day, Don’t Let Me Go aztán egy-két covert és azt hiszem Walking In The Wind lesz az utolsó. Az ugye még nincs kint, szóval tökéletes lehetőség arra, hogy csak úgy előadjam. 
- Már alig várom! – jelentettem ki izgatottan – Annyira furcsa lesz téged oda fent látni.
- Habcsók, így is rohadtul izgulok, nem kell, hogy rátegyél még egy lapáttal – nevette el magát amint a karjait a derekam köré fonta és az arcát elrejtette a nyakam hajlatában. 
- Bocsi, nem volt szándékos – jegyeztem meg csendesen amint a fejem az övének döntöttem és visszaöleltem őt. 
- Már alig várom, hogy kicsomagoljalak ebből a ruhából – mondta szemtelenül mire a vállába csíptem aztán eltoltam magamtól. 
- Viselkedj. 
- Viselkedek én – nézett rám komoly arckifejezéssel bár gyönyörű zöld szemeiben megbújt a játékosság. Mindig ezt csinálta, és bár néhány alkalommal az agyamra ment a gyerekeskedésével, attól még imádtam.


**

Másnap reggel arra keltem fel, hogy Harry mellettem fekve telefonált az ágyban. Sejtésem sem volt, hogy ki lehetett a vonal túlsófelén, mennyi volt az idő vagy, hogy Harry mikor kelt fel. Feljebb húztam a takarót magamon, míg felsóhajtottam halkan és emiatt rám irányult zöld tekintete. Halványan elmosolyodtam mire ő csak rám kacsintott. Éreztem, amint az arcom felhevült egy kicsit így elrejtettem azt a kék párnába melyen feküdtem. Percekkel később hallottam, amint elköszönt majd amint a telefon érintkezett az éjjeliszekrény tetejével egy kis koppanó hangot hallatott. Harry átvetette a kezét a hátamon amint az arcát a nyakam és a vállam közé rejtette aztán egy puszit nyomott a bőrömre. Az egyik lábát az enyéim közé csúsztatta majd a kettőnk között lévő takarót kihúzta és közelebb nyomódott hozzám.
- Kivel beszéltél? – kérdeztem csendesen. Őszintén szólva, nem nagyon izgatott, hogy kivel társalgott, csak gondoltam, hogy azért is rákérdezek. 
- Csak Zaynnel egyeztettem időpontot egy új tetkó miatt – válaszolta jól megfontoltan. Halványan elmosolyodtam, noha nem láthatta, hiszen az arcom még mindig a párnába volt nyomódva. 
- Azóta csináltattál már mással tetoválást vagy csak Zaynhez mész? – faggattam tovább. 
- Ed egyik nap még elvitt az ő tetoválójához, szóval az a srác is csinált nekem egy-kettőt meg helyre pofozta egy kicsit a régebbieket.
- Hmm – hümmögtem, míg az oldalamra fordultam, így Harrynek is muszáj volt megmozdulnia. A hátára feküdt én meg az oldalához bújtam és vigyorogva pillantottam fel helyes arcára. 
Nyomtam egy puszit az arcára, aztán egy kicsit lejjebb az ajkaihoz közel majd az állára. Egy kisebb sóhaj hagyta el a számat mikor az ajkaival az enyémek után kapott, hogy egy lassú csókba invitáljon. Elmosolyodtam mikor elhúzódott tőlem aztán újra előre dugta a fejét és egy újabb hanyag csókkal lepte el az ajkaim. 
- Olyan puhák – jegyezte meg csendesen amint újból s újból megcsókolt. Mosolyogva tűrtem amint kényeztette az ajkaimat, persze csak addig, míg a telefonja meg nem szólalt – Gyere vissza – motyogta mikor elhúzódtam tőle – Nem veszem fel. 
- Csináljad – böktem a vállába mire ő csak lebiggyesztette az ajkait. Végül aztán morgott egyet és elvéve a telefont a helyéről, fogadta a hívást és a füléhez emelete. 
- Igen, Zayn? – kérdezte, míg sóhajtott egy nagyot.

Míg ő az unokabátyámmal beszélt a telefonon, gondolom a tetkó miatt, felkaptam a köntösöm a földről aztán meztelen testemre húztam. Egy kicsit elpirultam, amint arra gondoltam, hogy mi történt tegnap este, hiszen Harry családja itt töltötte az éjszakát. Mr. Styles és Miranda visszamentek a hotelbe, melyben tartózkodtak a tegnapi nap előtt óta. Anne és Robin aludt a szobában, mely a felső emelet legvégén volt, míg Gemma honosította a kihúzható kanapét, az alsó szinten. Ez a gondolat szinte azonnal elérte, hogy ne induljak le egy szál köntösben, így miután a fürdőbe értem, rendbe szedtem magam. Egy fekete leggings volt rajtam, Harry egyik felsőjével mely alatt egy Calvin Klein melltartó lapult meg. A hajamat egy gombócba fogtam a fejem tetejére, míg az orromra toltam a szemüvegem. Leérve a nappaliba, Gemmát még mindig egy takaróba tekerve találtam a kanapén így nem is zavarva őt tovább mentem a konyhába.
- Oh, jó reggelt – szólaltam fel amint szembe találtam magam Anne hátával. Amint megfordult, egy széles mosoly kerekedett az arcára, és egy pillanatra olyan volt, mintha Gemmát láttam volna magam előtt.
- Jó reggelt, Estelle – köszönt vissza. Furcsa volt, hogy a teljes nevemen szólított, de csak elmosolyodtam rajta, hiszen nem mostanában hallottam – Gemma még mindig alszik?
- Teljesen bele van tekeredve a takaróba – nevettem el magam halkan – Bár nem csodálom, hiszen ivott néhány pohár pezsgőt. Jól aludtatok Robinnal?
- Olyan jót aludtam, amelyet lehet egy horkoló férfi mellett – viccelődött mire én mosolyogva megráztam a fejem. Igaza volt, tudtam, hogy miről beszélt, hiszen éveken keresztül Zaynnel éltem és néha Harry is rákezd a horkolásra. Azonban én nem voltam teljesen ellene, hiszen engem személy szerint nem nagyon zavart, tekintve hogy képes voltam aludni, ha horkolt valaki. Azt hiszem immunis lettem rá az évek elteltével.
- Voltatok már ezelőtt Londonban, nem? – kezdtem újra beszélgetésbe. Nem voltam benne a legjobb, de szívesebben próbálkoztam, mint sem voltam csendben.
- Oh, igen – mondta Anne mosolyogva – Általában csak munka miatt jártunk fel Robinnal. Illetve régebben kirándulni is jöttünk. Tudod, Harry kedvenc városa mindig is London volt. Emlékszem, talán olyan hét-tíz éves lehetett mikor először eljöttünk és minden percét élvezte.
- Aw – jegyeztem meg amint belegondoltam mindabba, amit Anne mesélt.
- Számára London olyan volt, mint egy teljesen másik országban lett volna. Tisztán emlékszem, amint ezt mondta – nevette el magát amint a pultnak dőlt.
- Hát, az biztos, hogy immáron, az esetek többségében London egy másik országban van számára – mondtam egy kicsit talán túl szarkasztikusan.
- Igen, ez igaz – értett egyet – Nagyon meg is lepett mikor felhívott és mondta, hogy eljönnétek látogatóba.
- De jó meglepetés volt, nem? – kérdeztem mosolyogva – Szóval, örültél neki, igaz?
- Igen, nagyon. A diplomakiosztó után nem nagyon volt esélyünk beszélgetni, hiszen lássuk be, volt miről. Éveken keresztül nem tartottuk a kapcsolatot és emiatt a mai napig szégyellem magam.
- Megkérdezhetem, hogy miért nem tartottátok a kapcsolatot vagy túl személyes lenne?
- Úgy érzem, már egészen közel állsz ahhoz, hogy családtag legyél, tehát nem lenne értelme megtartanom magamnak a dolgokat. Harry valószínűleg úgy is elmondaná egyszer – mondta, amit megmosolyogtam. Anne felsóhajtott, aztán egy igazán halvány mosollyal folytatta – Szóval, miután Harry betöltötte a tizennyolcat, Des megkérdezte, hogy nem-e szeretne kiköltözni hozzá Amerikába. Harrynek mindig is nagy vágya volt, hogy kikerüljön a már megszokott közegből, ahol élt, így gondolhatod, hogy mennyire repesett ennek az egésznek.  Én egy percig sem szerettem volna, ha elhagyja Angliát. Tizennyolc éves volt, szinte még egy kisfiú, mikor összepakolta a fontosabb dolgait, felült az apja privát repülőjére és elment. A leghosszabb ideig azt hittem, hogy többet sosem fogom újra látni. Ami igazából egy eléggé nagy oka volt annak, hogy hosszú ideig nem is beszéltünk.
- Aztán a diplomakiosztón még is csak találkoztatok – jegyeztem meg amint egy halvány mosolyra húzódott a szám. Anne bólintott, mutatva, hogy egyet értett.
- Noha nem fogadott a legjobban, erre számítanom kellett volna.
- A lényeg, hogy most már minden jobb, nem igaz? – próbáltam jobb kedvre deríteni amint pozitívabban láttam a helyzetet.
- Igen, ez minden, ami számít – mosolygott – És persze az, hogy boldog.
Mielőtt válaszolhattam volna Annenek, beszélgetés ütötte meg a fülemet mely a nappali felől jött, aztán nevetés és percekkel később Harry jelent meg. A haja kissé kócosan ölelte körbe arcát, míg a testét csak egy melegítő alsó takarta, az is mélyebben lógott a derekán, mint kellett volna. Megnyaltam az ajkaim mielőtt egy mosolyra húztam volna őket.
- Jó reggelt – szólalt meg vidáman Harry aztán felém lépett és az egyik karját a vállamra helyezve közelebb húzott magához. Egy puszit nyomott a halántékomra mielőtt kinyitotta volna hűtő ajtót.
- Jaj, reggelit szerettem volna készíteni! – jegyezte meg hirtelen Anne – Mit szeretnétek enni?
- Mhm, palacsinta? – hümmögött fel Harry, majd rám nézett – Palacsinta jó lesz? – kérdezte tőlem.
- Persze – bólintottam.
- Akkor csinálom – mosolygott Anne, majd megfordult és neki látott a tésztájának – Van valami programotok mára? – kérdezte, mire én Harryre néztem. Ő is rám nézett azzal az imádnivaló kisfiús arcával, miközben szélesen vigyorgott.
- Nem tudom. Haz? – kérdeztem az alsó ajkamba harapva, mire hozzám hajolt, és a fogával kicibálta az ajkamat a fogságból, majd száját teljesen az enyém ellen nyomta. Akaratlanul is felkuncogtam, utána pedig elhúzódtam tőle, hiszen mégis csak az anyja előtt vagyunk, még, ha ő háttal is áll nekünk.
- Nincsenek terveink – válaszolta végül, miközben még mindig engem figyelt – Igazából látom Stellán, hogy semmi kedve kimozdulni.
- Héj, ez nem is igaz! – szóltam rá, miközben a karjába csíptem, ő pedig felnevetett – Nekem mindegy mit csinálunk.
- Hát persze, ezt csak azért mondod, hogy az legyen, amit én akarok, hogy ne bánts meg – mondta felvont szemöldökkel, még mindig szemtelenül vigyorogva, én pedig megforgattam a szemeimet a válaszát hallva.
- Ez sem igaz! – válaszoltam, viszont már sokkal halkabban, hiszen ebben persze igaza volt Harrynek. Csak azt sosem vallottam volna be.
- Ha ennyire sok a szabadidőtök, akkor inkább gyertek be velem dolgozni – jelent meg Gemma.
- Oh, nem, kösz inkább kihagynám. Szerintem visszafekszek az ágyba. Esetleg nézek pár filmet – mondta lazán a nővérét cukkolva.
- Te szemét disznó! – sziszegte Gemma összehúzott szemekkel.
- Héj, gyerekek – nevetett fel Anne – Harry megérdemli a szabadságát, és, ha ő egész nap filmeket akar nézni a barátnőjével az ágyában, hát tegye – rakott rendet a testvérek között Anne, én pedig mosolyogva hallgattam, és örültem, hogy beleillek ebbe az idilli, családi reggelbe.

2016. november 26., szombat

Chapter 82. * Ahogy óhajtod

Hiii, 
Oh my god, befejeztem Hestellt. Mármint, meg van már az epilógus meg minden és már csak publikálnom kell. What. The. Hell. But ez csak azt jelenti, hogy több időt tudok Quinnre fordítani és minél előbb tudom feltenni a prológust lolz. :3 Remélem, hogy tetszeni fog a mai rész és mindenképpen hagyjatok magatok után egy pár sort a fejezetről vagy valami. :3 Persze nem muszáj lolz. Jó olvasást. X

ESTELLE LENNOX

Harry az emeleten feküdt a szobájában, míg én a nappaliban ültem és beszélgettem Gemmával. Néhány barátnőjére várt, akiket már régen nem látott szóval gondoltam, hogy csatlakozom hozzá a kanapén és addig is beszélek valakivel, míg egyedül nem maradok Harryvel. Anne és Robin hivatalos volt egy találkozóra melyet Robin cége vezetett, szóval a ház egy időre csak az enyém és Harryé lesz majd. Hogy mit fogunk csinálni, arról fogalmam nincs, ugyanis mióta behozta a kocsiból a táskáinkat, nem láttam és nem is beszéltem vele. Az ajtót bezártam, ahogy arra Gemma kért miután ő is elment itthonról és ezt egy amolyan jelnek vettem, hogy ideje megnéznem mit csinál a fiatalabb Styles az emeleten. Amint a szobába léptem a kopogás után, szembe találtam magam a barátommal amint az ágyban feküdt és a tévét nézte. A takaró a hónalja alá volt préselve mely láttatni engedte, hogy nem viselt felsőt. Közelebb lépkedtem az ágyhoz, ő pedig felemelte a takarót, mutatván, hogy feküdjek be mellé. Csak bokszert viselt így túlságosan felöltözöttnek éreztem magam. Gyorsan levettem a ruháimat aztán felvettem azt a felsőt mi Harryn volt. Nem volt semmi baja és amúgy is szerettem a ruháit hordani, még akkor is, ha egy kis görcsként viselkedett néha. Sebtében kikapcsoltam a melltartómat aztán kibújtattam belőle a kezeim és a táskámba dobtam a darabot.

Amint mellé feküdtem, az arcával a nyakamhoz bújt és a karjait a derekam köré fonta, míg a lábait az enyémek közé csúsztatta. A teste meleg volt azonban a nyaklánca hűvös, szóval mikor az a vállamra csúszott egy kicsit megijedtem. Éreztem, amint apró puszikat nyomott a bőrömre itt-ott és szorosan tartott a karjaiban. Ha teljesen elfelejtettem volna, hogy miként viselkedett ma, akkor biztos, hogy beadtam volna neki a derekam, mert nagyon is édes volt, ahogy bújt és próbált szerelmeskedni velem. Azonban nem sikerült kilöknöm a fejemből hogy mennyire érzelemmentesen és flegmán, mindinkább megbántottan viselkedett és mikor meg próbáltam rájönni arra, hogy mi okozta ezt az egészet, csak ellökött magától.
- Remélem, tudod, hogy ezzel nincs semmi megoldva – sóhajtottam fel amint a kezemmel a hajába túrtam aztán a mutatóujjam köré csavartam hosszú tincseit melyek a végén csak kicsúsztak a fogásomból. Hümmögött válaszul és még közelebb húzott magához, míg nem szinte rá hasalt az egész jobb oldalamra.
- Sajnálom, Stella-Bella, nem szerettelek volna megbántani – mondta csendesen a fülem mellett, amitől kirázott a hideg. Ezen ő felkuncogott én meg csak az oldalába böktem – Megbocsájtasz?
- Nem kellene, mert igen is felbosszantott, hogy annyira hidegen viselkedtél velem – jegyeztem meg elgondolkodva bár eléggé nehéznek bizonyult így tennem. Harry keze a felsőm alá csúszott és a tenyerével végig simított az oldalamon majd a hasamon. A légzésem üteme megkétszereződött csak úgy, mint a szívem dobogása mikor a kezébe zárta a bal mellemet aztán később, a hüvelykujjával finoman súrolta a mellbimbómat mely szinte azonnal reagált az érintésre és megkeményedett tapintása alatt. A testemet kirázta a hideg, ajkaival a nyakamat csókolgatta. Egyáltalán nem akartam megadni magam neki, mert nem igazán érdemelte meg a mai viselkedése miatt. De ugyanakkor nekem is szükségem volt rá, hiszen a partija óta nem történt köztünk semmi.
- Mi lenne, ha később beszélnénk a viselkedésemről, hm? – kérdezte csendesen, ahogy a szája közben levándorolt a torkom felé aztán a fogai közé vette a bőrömet és meghúzta azt. Tudta, hogy nem toleráltam, ha kiszívta a nyakamat, bár ahol ezt megtehette, az vagy a belső fele a combjaimnak volt, a csípőm vagy a melleimen. Néha, mikor elkapott minket a hév, a nyakamat is meggazdagította eggyel-kettővel, de tudott uralkodni magán, amiért hálás voltam.
- Csak mert jó vagy a kezeiddel, nem jelenti majd azt, hogy azonnal megbocsájtok.
- Habcsók, szerintem már régen megbocsájtottál – mondta magabiztosan és éreztem a bőröm ellen, hogy az ajkait egy vigyorra húzta – De had tegyek annak érdekében, hogy egyszerűbben menjen a menet, ha még sem lenne így.
Szavai után felnézett a szemeimbe aztán a száját összekapcsolta az enyémmel. Végig futtatta a nyelvét az alsó ajkamon, aztán finoman beleharapott és meghúzta azt, amitől egy vigyor kerekedett az arcomra. Egy halk kis szisszenés hagyta el a számat mikor teljesen felém kerekedett és a kezeit kihúzta a felsőm alól és az alsótájékát az enyém ellen nyomta. Túlfűtött csókcsatánk perceken keresztül tartott amint a nyelveink dominanciáért harcoltak és felfedeztük a másik szájának minden egyes centiméterét, még akkor is, ha tökéletesen ismertük.
- Nem tudom, hogy van-e nálam gumi – suttogta a számba mire én felnyitottam a szemeimet, csak hogy láthassam, hogy ő már engem nézett.
- Nálam van – vigyorodtam el amint a karjaimat a nyaka köré fontam aztán beletúrtam a hajába – Mindig van nálam a neszesszeres táskámban a betétek és tamponok mellett – adtam neki részletes leírást arról, hogy hol tárolom őket.
- Most arra vársz, hogy akadjak ki? – nevette el magát – Tudod, hogy nincs semmi bajom a betétekkel vagy tamponokkal. Nem emlékszel, mikor én vettem neked mikor kifogytál belőle?
- Igaz – hümmögtem – Na, ne öljük meg a hangulatot, vegyem ki én vagy majd te megkeresed?
- A kék kistáskába van? – kérdezte, mire bólintottam így ő leszállt rólam és megindult a cuccaink fele. Amint kikapta, az éjjeliszekrényre dobta és visszamászott felém – Miért önt el büszkeséggel az, hogy tudod, mekkora kell?
- Mert fiú vagy – nevettem fel – Nem tudom. Na, most gyere és szeretkezz velem – nyújtottam a kezeim felé mire ő csak elmosolyodott aztán megcsókolt.
Volt valami abban, amikor megérintett, amikor elmondta, hogy szeret, és amikor elérte, hogy úgy érezzem magam, mint egy királynő. Mondanám, hogy hercegnő, de miután már többször is kijavított, hogy majd a kislányunk lesz a hercegnő, és hogy én vagyok a királynő, valahogy belém ragadt az egész. És talán nyálas volt, engem egyáltalán nem érdekelt. Ha vele voltam, nem igazán érdekelt semmi a kettőnkön kívül.

**

Másnap reggel Harryn fekve keltem fel. Az arcom a nyakában rejtettem el, az egyik lábam az övé között pihent a másik meg az ágyon. Anyaszült meztelenül aludtunk el miután lassan, szerelmesen és forrón szeretkeztünk egész éjszaka. Mióta újra láttuk egymást, nem igazán volt esélyünk arra, hogy normálisan elmerüljünk a másikban és csak átadjuk magunkat az érzéseinknek. Minden értelemben. Szóval az, hogy a tegnap estét egymás karjaiban töltöttük, kellemes volt és szívesen megismételtem volna. Már csak a gondolata is az egésznek elérte, hogy szélesen elvigyorodjak, és amikor felemeltem a fejem Harry mellkasáról, szembe találtam magam tökéletes arcvonásaival. Eszméletlen helyes, de ugyanakkor imádni való volt, amint a feje egy kicsit oldalra dőlt, az ajkai, melyeket széjjel csókoltam tegnap este egy kicsit el voltak nyílva egymástól. A homlokán egyetlen egy ránc sem volt, napsütötte bőrén megjelentek a szeplői, főleg az orrán és az orcáinak magasabb pontján. Tovább szerettem volna vizsgálgatni angyali arcát, de amikor lassan az oldalára fordult egy kicsit megijedtem amint elkezdtem lecsúszni róla. A tekintetemet nem tudta elkerülni a pimasz kis mosoly, mely otthont talált magának helyes arcán. Egy halk „pft” hagyta el a számat amint közelebb bújtam hozzá, de ebből csak az sült ki, hogy ő feküdt rám. Az arcát a vállamon pihentette, a jobb keze a hasamon helyezkedett el, míg a mutatóujjával néha körkörösen simogatta a bőrömet.
- Jót aludtál? – kérdeztem végül. A hangom hallatán felnézett rám én meg le rá, amitől tudtam, hogy a tokám megjelent. Harry elvigyorodott, aztán egy apró puszit nyomott rá és az én fejemmel egy szintbe feküdt le a mellettem lévő párnára.
- Nagyon jól – válaszolta reggeli hangján, amin nem tudtam nem elmosolyodni. Annyira boldoggá tett, hogy mást sem szerettem volna, csak folyamatosan azt hangoztatni, hogy mennyire szeretem őt – Na, és te? – rántott ki a gondolataimból a kérdésével amint az arcomat puszilgatta.
- Én is – mondtam végül – Igen kifáradtam, de nagyon jó volt veled tölteni a tegnap estét.
- Még akkor is, ha egész nap mellőztelek tegnap?
- Igen, még akkor is – fordítottam felé a fejemet és egy apró puszit nyomtam az ajkaira – Elmondod, hogy mi bántott?
- Régen szexeltünk, szóval az volt egy dolog, ami nyomta a csőröm – kezdett beszélni – Aztán csak az egész gondolata annak, hogy haza jövök, tudod? Nagyon régen nem voltam már itt. Aztán anya tök hétköznapian viselkedett velem, mintha soha nem is történt volna semmi. Egy kicsit túlterhelten éreztem magam.
- Azt hittem, hogy anyukáddal jó úton haladtatok a kapcsolatotokkal – mondtam összevont szemöldökkel – A diplomakiosztód után beszéltetek, nem?
- Igen, de… nem tudom – sóhajtott fel – Akkor esett le igazán, hogy megint Holmes Chapelbe vagyok, mikor ideértünk és egészen addig csak paráztam. Nem szabadott volna ellöknöm téged közben, mert te csak segíteni szerettél volna és erre nagyon későn jöttem rá.
- Akkor semmi bajod nincs a nevelőapáddal?
- Még mindig nem tetszik, hogy akkor járt össze anyámmal mikor még apu felesége volt, de azt hiszem ideje túllépnem ezen. Apának is sikerült, anyának is és Gemmának is.
- Valóban így ismerkedtek meg? – kérdeztem csendesen.
- Igen és borzalmas volt. Rajta kaptam őket egyszer amint csókolóztak a nappaliban. Azóta nem igazán szívlelem a pasit.
- Nem is hívod a nevén – kuncogtam el magam – De azért remélem, hogy idővel sikerül tisztáznod a helyzetet vele. Meg anyukáddal is. Normálisan.
- Majd mikor benő a fejem lágya – horkantott fel mire én csak elmosolyodtam – Na, mit szeretnél csinálni ma?
- Nem tudom, te? – kérdeztem vissza.
- Van egy-két ötletem – vigyorodott el amint a hasára fordult aztán lehajolt és megcsókolt.
- Igazán? – vontam fel a szemöldököm kérdőn közben feljebb húztam a takarót a mellkasomon – Meg szeretnéd osztani vagy rázzam ki a kisujjamból?
- Hát – tapasztotta az ajkait a nyakamra közben egy kézzel tartotta magát és a takarót, ami rajtam volt, a hátára dobta, hogy mindketten be legyünk takarva – Jól kellene indítani a mai napot, nem gondolod?
- Jó ötlet – értettem egyet halkan amint lehunytam a szemeim és az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaim, míg élveztem, ahogy a szája a bőröm ellen súrlódott – Kivetted tegnap az összes gumit?
- Mhm – hümmögte, míg az egyik kezével végig simított az oldalamon egészen a combomig aztán egyre beljebb vitte az ujjait. Ettől a lábaim szinte maguktól távolodtak el egymástól aztán mikor Harry a belső combomat kezdte simogatni a fejem a másik oldalra csapódott a párnán. Túlságosan csábító volt, amit csinált, és az, hogy húzta az agyamat az előjátékkal, az esetek többségébe azzal szolgált, hogy felé kerekedtem és én láttam neki a dolgoknak.
- Haz – motyogtam, míg a körmeimet végig húztam a mellkasán ő meg azonnal felnézett rám és az ajkait az enyémek ellen nyomta.
- Csak nem te szeretnél fent lenni? – kérdezte vigyorogva.
- Most, hogy mondod, talán nekem kellene – mondtam vissza percekkel később. Az ujjai fürgén simogatták a legérzékenyebb pontomat így elég nehéz volt odafigyelni a szavaira, nem hogy megválaszolni is őket.
- Ahogy óhajtod, baby – csókolt meg még egyszer, majd mielőtt észbe kaphattam volna, a lábaim már a dereka két oldalán voltak és a hátamra húzta a paplant – Nem is tudom mikor voltál utoljára fölöttem – vigyorgott rám amint a kezeit felcsúsztatta a testemen és érzékien megmarkolta a melleim.
Egy kis időbe telt, míg kinyitottam az óvszeres zacskót aztán se perc alatt Harryn is volt. Az ajkaihoz hajoltam egy édes csókért miközben ráereszkedtem erekciójára majd, ahogy éreztem, hogy tökéletesen megtölt, egy elégedett nyögés kúszott ki az ajkaimon. Nem volt hangos, de ő is és én is tisztán hallottuk melynek eredményeképpen egy kaján vigyor kerekedett Harry arcára. A tempót egészen gyorsan felvettük amint a tenyereimmel a mellkasán támaszkodtam ő meg a csípőmet fogta hatalmas kezeivel. Időközönként ő is felemelte a csípőjét így mikor én ringattam a sajátomat, félúton találkoztak és az érzés sokkal intenzívebb volt. Az aktus közel sem volt olyan meghitt és lassú, mint tegnap, de közel sem volt ahhoz a tempóhoz, amit annak a partinak az estéjén diktáltunk.

Miután mindketten végeztünk, még feküdtünk egy ideig az ágyban majd eldöntöttük, hogy összeszedjük magunkat. Harry ment először fürdeni, de mivel mire én végeztem a fogmosással és rendbe szedtem a szobát illetve kivettem magamnak a ruhát, amit viselek majd, a fürdő még mindig foglalt volt. Mikor bementem mellé a tusolóba, huncutul rám vigyorgott mire a fenekére csaptam és neki láttam lefürdeni. Miután ő végzett gyorsabban le tudtam magamról mosni a szappant, hiszen már egyedül voltam és egy az egybe meg is törülköztem. Magamra kaptam a fekete farmerom egy fekete-fehér csíkos bodyval aztán a fülembe akasztottam a fülbevalóimat és a csuklómra csatoltam az órámat. Harry kapott egy üzenetet Edtől miszerint a próba a fellépésre már holnap lesz, mert a dobos nem ér rá akkor, mikor eleve kellene találkozniuk azzal indokolva, hogy úton van a kislánya és akármikor megszülhet a barátnője. Kizökkenve a gondolataimból szembe találtam magam Harryvel amint az ágyon ült és csak bámult rám egy idióta mosollyal az arcán. Felvont szemöldökkel néztem vissza rá, mire ő csak megrázta a fejét.
- Talán nem tetszik a felszerelésem? – kérdeztem oldalra biccentett fejjel.
- De, nagyon is tetszik – vigyorgott – Főleg az ikreid – kacsintott rám, míg felkelt és elém sétálva a melleimre helyezte a kezét – Ugh, olyan kerekek. Gyönyörűek.
- Köszi, én növesztettem őket – vontam vállat, míg letoltam magamról a kezeit és megpusziltam az ajkait – Mehetünk? Éhes vagyok.
- Nem akarok menni – nézett rám lebiggyesztett ajkakkal és a kezeim után nyúlt. A dereka köré csavarta őket aztán átölelte a nyakamat és magához húzott – Annyira vissza szeretnék bújni az ágyba és csak aludni veled.
- Majd ma este – jelentettem ki magabiztosan – Most azonban le kell menni, mert a családod lent van. Vagyis, Gemma. Talán.
- Anyuék hol vannak?
- Nem tudtad, hogy elmentek valami ebédre tegnap este és csak olyan kettő fele jönnek majd vissza ma? – kérdeztem mosolyogva, míg a kezem a felsője alá tévedt és simogatni kezdtem a bőrét aztán a körmeimet húztam rajta végig.
- Nem – kuncogott, mely a legédesebb dolog volt – Akkor menjünk. Gemmát szeretem.
- Mert anyukádat nem?
- De. Csak előbb hozzá kell szoknom, hogy az életem részévé vált. Újra.
- Igen, tudom, milyen – bólogattam, míg egy sóhaj hagyta el a számat – Na, de nehogy megint rossz kedved legyen, mert komolyan mondom, ezúttal kapsz egy fülest.
- Igen is, Stellus! – mondta komoly arckifejezéssel aztán a jobb kezét a homlokához vezette, mint egy katona. Nevetve fogtam meg a kezét és kulcsoltam össze a kisujját az enyémmel, majd amikor elindultam volna az ajtó fele, visszahúzott.
- Mi van már megint? – kérdeztem nevetve.
- Semmi, csak szeretem a husodat – vigyorodott el én meg kidugtam a nyelvem és öklendeztem egyet – Oi!
- Elég lett volna, ha azt mondod, hogy szeretsz.
- Istenem, hogy neked már semmi nem jó – forgatta meg a szemeit, míg elnevette magát.
- Oké-oké, én is szeretem a husodat.
- Helyes – vigyorgott győztesen aztán végül csak megindultunk az ajtó fele.